MindenegybenBlog

Súlyos fordulatot vett a járvány! NAGYON Lényeges információkat közölt Müller Cecília a munkába járás FONTOS, ÚJ SZABÁLYAIRÓL! >>>HÉTFŐN MÁR CSAK ÍGY INDULJ EL MUNKÁBA :

Néhány tanácsot szeretnék adni azok részére, akiknek a munkavégzés miatt el kell hagyniuk az otthonaikat – mondta. Akinek van saját autója javaslom, hogy azzal járjon munkába és haza egyaránt. Hogyha ő még utasokat is szállít, helyezkedjenek el a hátsó ülésen.

Nyilvánvalóan csak egészséges ember menjen munkába. Ez egy alapvető tétel.

Keresse meg a lehető legrövidebb útvonalat. Jelentősen csökkent a forgalom még a nagyvárosokban is, tehát most viszonylag rövid idő alatt el lehet jutni a munkahelyre, és onnan haza. Rendszeresen töröljék át fertőtlenítő kendővel a kormánykereket, a műszerszerfalat, ajtókilincset, és minden olyan felületet, amit a gépjárművön is megérintenek. Gondoljunk itt a rádió gombjaira, vagy a fedélzeti computer gombjaira, ami egy automatikus mozdulat. Ezeket a felületeket nagyon jó, hogyha többször tisztítjuk és fertőtlenítjük is.

Hasznos és praktikus, ráadásul egészséges dolog is akár kerékpárral munkába járni. Itt is távol maradunk a közösségtől. Ugyanakkor a mozgás az nagyon előnyös mindenkor, jelen esetben is. Aki viszont a tömegközlekedést veszi igénybe, annak ajánlatos időben kimennie a megállóba, hogy ne sokat kelljen ott ácsorognia, s mind ott, mind pedig a járműveken meg kell próbálni tartani a másfél méteres távolságot. A fogódzkodókat is célszerű egy zsebkendővel áttörölni, amit leszállás után rögtön ki kell dobni.

Müller Cecília arra is felhívta a figyelmet, hogy mind az otthon, mind a munkahelyen használt számítástechnikai eszközöket napjában többször tisztítani kell. A munkahelyen a kilincseket, villanykapcsolókat, és a lift nyomógombokat is, vagyis minden olyan tárgyat, amit sokan megérintenek.

2020-10-16 12:56:19 - Mindenegyben Blog