MindenegybenBlog

Széchenyi-díjat kapott Karikó Katalin és Merkely Béla! Ezúton is köszönjük a munkájukat.

Széchenyi-díjat kapott a koronavírus járvány elleni küzdelem két arca is - Elismerésben részesült Karikó Katalin és Merkely Béla

díjazottak között olyan nevek szerepelnek, mint Karikó Katalin, kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense. Karikó Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a gyógyszerkutatás és -gyártás területén elért, világszerte kiemelt jelentőségű eredményei, valamint a koronavírus-világjárvány leküzdéséhez az első, klinikailag is bizonyítottan hatásos ellenszer kidolgozásával hozzájáruló, korszakalkotó munkája elismeréseként vehette át a Széchenyi-díjat.

Karikó Katalin 1955. október 17-én született Szolnokon. A Szegedi Tudományegyetem biológia szakán diplomázott 1978-ban, 1983-ban doktorrá avatták. Az egyetem után az MTA ösztöndíjasaként a Szegedi Biológiai Központ (SZBK) Biofizika Intézetének nukleotid kémiai laborjában kezdett el vírusokkal dolgozni.

1985-ben családjával együtt az Egyesült Államokba ment. 1988-ig a philadelphiai Temple Egyetemen dolgozott, majd Washingtonba került, ahol molekuláris biológiával foglalkozott. 1989-ben ismét Philadelphiában, a Pennsylvaniai Egyetemen (UPenn) kapott állást. Kezdetben a kardiológián volt molekuláris biológus és elindította az mRNS (hírvivő RNS)-kutatást. Innen az idegsebészetre került, 1998-ban kezdett dolgozni Drew Weissman immunológussal, akivel 2005-ben szabadalmat jegyeztetettek be a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazására (Karikó-Weissman-technika).

2006-tól az RNARx nevű cég társalapítója és vezérigazgatója volt, 2013-ban a mainzi székhelyű BioNTech cég alelnöke lett. 2020-ban szabadalma alapján készült el a világon első, klinikailag is bizonyítottan hatásos harmadik generációs Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina.

2020-ban ő kapta meg először a Közmédia Év Embere Díjat. 2021-ben Szeged város díszpolgárának jelölte, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pedig a Doctor honoris causa kitüntető címet adományozta neki.

Szintén Szécheny-díjban részesült Merkely Béla, kardiológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Tanszékének, valamint Sportorvostan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Merkely a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során elért, nemzetközileg is nagyra értékelt kardiológiai kutatási eredményei, elhivatott oktatói munkája, valamint kiemelkedően eredményes intézményvezetői és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként vehette át Széchenyi-díját.

[LAPOZAS]

Merkely Béla 1966. június 28-án született Budapesten, 1991-ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Általános Orvostudományi Karán, később belgyógyászatból, kardiológiából, klinikai farmakológiából és sportorvostanból is szakvizsgázott. 1999-ben PhD-, 2006-ban az MTA doktora tudományos fokozatot szerzett, ugyancsak 2006-ban habilitált. 2009-ben a Semmelweis Egyetemen (SE) egészségügyi szakmenedzseri, 2014-ben okleveles egészségügyi menedzseri (MSc) képesítést szerzett.

2007 óta vezeti a Semmelweis Egyetem kardiológiai tanszékét, 2008-ban egyetemi tanárrá, 2013-ban a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatójává nevezték ki, itt a Sportorvostan Tanszéket is vezeti. 2018-tól a Semmelweis Egyetem rektora.

Számos hazai és nemzetközi kardiológiai, aritmia és pacemaker, intervenciós kardiológiai és keringéskutatással foglalkozó tudományos társaság tagja. A világ élmezőnyébe helyezte a hazai felnőtt szívtranszplantációt, a hazai műszívprogram elindítója. Jelentős szerepet vállalt a koronavírus-járvány elleni védekezés népszerűsítésében.

Három szerkesztett könyv, két szakkönyv, 46 könyvfejezet, két egyetemi jegyzet megírása fűződik a nevéhez. Oktatóként szívügye a tudományos diákköri munka támogatása és a tehetséggondozás.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 2011-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, 2013-ban a Budapest díszpolgára címmel, 2015-ben Gábor Dénes-díjjal, 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

(MTI)

2021-03-15 13:21:37 - Mindenegyben Blog