MindenegybenBlog

Szenzációs hírt kaptak a fával fűtők! Ők sem maradnak ki a kormány 12 ezer forintos ajándékából!Így kapják meg a plusz pénzt a fával fűtők >>>

Egymilliárd forinttal megemelte a kormány a szociális tűzifa támogatást

Azok is részesülhetnek a téli rezsicsökkentésből, akik nem gázzal fűtenek vagy távfűtéses lakásban élnek. Ugyanúgy, ahogy eddig, az ötezer lakosnál kisebb településekre vonatkozik a program. Az önkormányzatokon keresztül juthatnak tüzelőhöz a rászoruló családok.

A hideg idő miatt még mindig egész nap fűtenek. Egy zalai férfi az M1-nek elmondta, többgenerációs családban élnek, sok a kiadás, de a tüzelőn nem kell spórolniuk, hiszen néhány hete három köbmétert kaptak az önkormányzattól.

Becsvölgyén, a mintegy nyolcszáz lakosú településen rendszeresen segítik a rászorulókat. Tüzelővel évente többször is, ha kell. Erre idén már volt is példa, a hetekig tartó extrém időjárás miatt plusz fát kaptak azok, akiknek nem volt mivel fűteniük.

Bicsák Richárd, a község polgármestere elmondta, összesen tizennyolc rászoruló családnak tudtak adni tűzifát.

Becsvölgyén kívül még több mint 2200 településen működik szociális tűzifatámogatási program, amivel országszerte mintegy 180 ezer családnak segítenek.

A rászorulók további tüzelőt kapnak majd, a téli rezsicsökkentés keretében ugyanis megemelték az erre fordított támogatás összegét.

Pogácsás Tibor államtitkár elmondta, a kormánytól azt a feladatot kapták, hogy a négymilliárd forintos keretet egymilliárd forinttal emeljék meg és ezek a települések, akik első körben már sikeresen pályáztak, további egymilliárdot használhatnak fel arra, hogy a rászorulóknak további téli tüzelőanyagot tudjanak biztosítani.

Akik pedig nem fával fűtenek, azoknak a téli rezsicsökkentés keretében a kormány 12 ezer forintot jóváír a gáz- vagy távhőszámlájukból.

Forrás :hirado.hu

2018-03-28 09:10:05 - Mindenegyben Blog