Szívszorító: kenyeret kért karácsonyra a 8 éves Csilla
A szegedi Fatima Ház Alapítvány idén is arra kérte a rászoruló gyermekeket, hogy rajzolják le, mire vágynak karácsonykor. A kérések azonban nem játékokról, nem okoskütyükről, hanem szívbemarkoló, egyszerű vágyakról szóltak. Volt kisgyerek, aki tortát szeretne, más fülhallgatót kért… és volt egy nyolcéves kislány, Csilla, aki a bakancs mellé kenyeret rajzolt.
Csilla így magyarázta meg a kívánságát:„A bakancsot azért szeretném, mert jó benne járni a hóban. A kenyeret pedig azért, hogy legyen mit ennünk együtt.”
A kislány hatfős családban él, mindössze havi 200 ezer forintból. A fizetés szinte teljesen elmegy számlákra, hitelre, és alig marad élelemre. Az édesapa betegsége miatt már nem tud dolgozni, az édesanya pedig megváltozott munkaképességű. A mindennapok így is küzdelmesek – a karácsony pedig sokszor csak egy szó, amit csendben kimondanak, de ünnepelni már nincs miből.
Az alapítvány felhívására idén több mint 150 gyermek készített rajzot. A képeket folyamatosan feltöltik a közösségi oldalukra, hogy minél több jólelkű adományozóhoz eljussanak. Kiss Erzsébet, az alapítvány vezetője szerint még a járvány legsötétebb hónapjaiban sem kértek ennyien élelmiszert vagy tisztálkodási szereket, mint most.
A Fatima Ház Alapítvány minden szükséges információt közzétett azok számára, akik segíteni szeretnének. Aki teheti, akár egy cipősdoboznyi szeretettel is csodát tehet – hiszen néha egy szelet kenyér jelenti a reményt egy egész családnak.