MindenegybenBlog

Szörnyű hír érkezett!Intenzív osztályon Gyebnár Csekka: mentő vitte el a színészt!

Szörnyű hír érkezett!Intenzív osztályon Gyebnár Csekka: mentő vitte el a színészt!

A csütörtöki elődöntőben Halastyák Fanni és Szlépka Armand búcsúzott a versenytől, így a pénteki fináléban Gyebnár Csekka és Mérai Kata, valamint Kiss Ernő Zsolt és Nyári Darinka párosa fog megküzdeni a győzelemért. A döntő reggelén azonban váratlan gond adódott: Csekkához mentőt kellett hívni. A versenyző már napok óta rosszul volt, reggel azonban még rosszabb lett: társának, Katának mentőt kellett hívnia.

"Napok óta rosszul van Csekka. Arra ébredtem, hogy nagyon rosszul lett, és anélkül, hogy én ezt megbeszéltem volna, kihívtam az orvost. Bár azt mondom, hogy minden rendben lesz, rettenetesen aggódunk érte" - mondta el Kata a könnyeivel küszködve.

– Csekka ma reggel rosszul lett, elvitte a mentő. Folyamatosan azt mondogatta, hogy ez nem igazság és ő eljön, megcsinálja. Mondtam, hogy nem, ő az igazi hős, aki végigcsinálta ezt az egészet, de most az egészsége a fontos – mondta a pénteki adásban könnyek között Mérai Kata.

Kata azt is felfedte, hogy nagyon szereti Gyebnár Csekkát, a pénznyeremény esetleges megszerzése pedig közelebb vitte volna ahhoz a Barátok közt egykori Gizijét, hogy a családról táplált álmait is valóra váltsa.

A színésznő a szívszorító történések ellenére meleg szívvel és hatalmas öleléssel fogadta a versenybe visszakerülő Fanniékat, akik kétes érzésekkel álltak a verseny utolsó napjához.

2022-11-20 18:54:49 - Mindenegyben Blog