MindenegybenBlog

Szülők utoljára átölelik kislányukat aki közben a karjukban elhunyt - ezek a képek az egész világot meghatják

Miután az 5 esztendős Zoey Catherine Daggett agytumor következtében elhunyt, szülei közzé tették a kislány utolsó napjairól szóló fényképeket az interneten. A fotók jelentős visszhangot váltottak ki a közösségi oldalakon. Hogy mindezt miért tették a szülők, és mi volt vele a céljuk? Kiderül a cikkből.

Miután az akkor három éves kislány különösen kezdett viselkedni, szülei elvitték őt a kórházba – ahol az orvosok a mindenre kiterjedő kivizsgálás eredménye képpen az agytumor borzalmas diagnózisával szemebsítették őket – írja a  CBS8.

Az energikus kislány bátran felvette a harcot a betegséggel, és hihetetlen kitartással tűrte a kezelések nehézségeit, ám egy idő után látszott, hogy alig reagált a sugárterápisás kezelésrekre.

Végül eljött a nap, amikor Zoey megfáradt teste feladta a már két éve folytatott bátor harcot. Éppen egy Harry Potter filmet nézett a szüleivel, amit nagyon szeretett, amikor a szíve megszűnt dobogni.

Bár tudták, hogy eljön ez a pillanat, mégis úgy érezték, hogy erre nem lehet felkészülni, mondták el a szülők a média érdeklődésére.

Pár órával korábban a kislány ápolásában segédkező nővérke megkérdezte a családtól, készítsen-e róluk egy közös képet. Alig tudtak mit válaszolni, de végül rááltak.

– Rengeteg családdal találkoztam, akik bizonytalanok voltak benne, hogy ezt a percet meg akarják osztani bárkivel. Később azonban már csodálatosnak érezték, hogy vannak olyan képeik, amelyek megörökítik szeretteik utolsó perceit – mesélte a hölgy a Daily Mail-nek.

[LAPOZAS]

A család reméli, hogy a kislány számára indított emlékoldal, a “Zoey’s Light” arra motiválja az embereket, hogy segítsenek beteg vagy bajba jutott embertásaikon.

Kommentelők tízezrei hatódtak meg világszerte a kislány küzdelmének története és a képei hatására.

Nyugodjon békében! Neked mi a véleményed?

2022-05-14 16:45:22 - Mindenegyben Blog