MindenegybenBlog

Te mit gondolsz ? Nyerő Páros: Megérdemelten nyert Kármán Odett és Kamarás Norbert?

Budapest – Négy és fél millió forintot zsebelhetett be Kamarás Norbi és kedvese, Kármán Odett, ugyanis ők nyerték a Nyerő Páros ötödik szériáját. A pár elmondta lapunknak, hogy mire költik a nyereményt, valamint azt is, hogy a kapcsolatukat hogyan befolyásolta az RTL Klub show-műsora.

– Elmondhatatlanul büszke voltam magunkra, hogy győztünk. Bennem nagy a versenyszellem, és nem titok, azzal a szándékkal mentem, hogy nyerni szeretnék – kezdte lapunknak Odett.

– Azt gondolom, sokat tanultunk a bent töltött idő alatt. Én például önbizalomhiánnyal küzdöttem, és ha korábban pusztán gondoltam arra, hogy ezt le kéne gyűrnöm magamban, rossz érzés fogott el. A műsorban szépen fokozatosan küzdöttem le ezt a komplexust, és mostanra olyan, mintha soha nem is lett volna semmi bajom.

Odett azt is elárulta, mire költi a nyereményét.

Az utolsó kihívás: nem szabadott elengedniük egymást /Fotó: RTL Klub

– Norbival külön kasszán vagyunk, így elfeleztük a pénzt. Régi nagy álmom volt egy saját ruhamárka indítása, ezért is tanultam korábban textilrajzoló és modelltervező szakon. Eddig erre gyűjtögettem a pénzemet, most viszont van egy induló tőke, amivel beindítom az üzletet, sőt, ez már folyamatban is van. Ezen felül vettem magamnak egy fényképezőgépet, mert a fotózás is érdekel, de próbálok egy kis pénzt félre is tenni.

Norbinak is nagy tervei vannak a nyereménnyel, ám ő egyelőre nem nyúl hozzá a pénzhez.

– Szeretnék egy lakást vagy egy kis házat venni vidéken, ami az enyém, és biztos pont lenne az életben. Régóta gyűjtök rá, most egy lépéssel közelebb kerültem hozzá – kezdte Norbi.

Norbi és Odett nyerték a 2021-es Nyerő Párost /Fotó: RTL Klub

[LAPOZAS]

– Nagyon hálás vagyok a műsornak, mert minden percét imádtam. Számomra nem az volt a fontos, hogy mindenáron nyerjünk, nem vettem véresen komolyan. Inkább az motivált, hogy tudtam, Odettnak fontos, élvezi a játékokat, és szerettem volna, ha minél több kihíváson ott vagyunk.

Norbi és Odett egy éve alkotnak egy párt, így a kapcsolatuk megerősítésén is dolgoztak.

– Bebizonyítottam, hogy mindenben számíthat rám. Sokkal erősebb most köztünk a kötelék, úgy érzem, szintet lépett a kapcsolatunk. Eljegyzésről eddig nem esett szó komolyabban, nem gondolkodtam még ezen, most kiélvezzük ezt a csodás állapotot.

A döntőben a korábban kiesett párok szavaztak arról, hogy ki nyerjen /Fotó: RTL Klub

A pár több mélypontot is megélt a műsor alatt, ám egymásba kapaszkodva mindig sikerült átlendülniük a nehézségeken.

– Pataki Zitáékkal álltunk a döntőben, ahol a játékosok szavaztak arról, hogy ki a győztes pár. Már próbáltunk előre találgatni, hogy mi lehet a végkimenetele, és valamiért éreztük, hogy nagy esélyünk van. Végül a hat párosból négy voksolt ránk, de ha egyenlő lett volna az eredmény, akkor is mi nyerünk, mert több pénzünk volt, mint Zitáéknak.

2021-11-13 13:55:51 - Mindenegyben Blog