MindenegybenBlog

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Kasza Tibi megrázó vallomása: vezetés közben kapott pánikrohamot 

Húsz éven át küzdött a pánikrohamokkal

Kasza Tibi közel 20 éven keresztül harcolt a pánikrohamokkal. Mire megtanulta kezelni őket, számos embert próbáló, pokoli pillanatot élt át. Erről korábban Joshi Bharatnak is őszintén beszélt.

Az egyik legfélelmetesebb rosszullét akkor tört rá, amikor autóval Szegedre tartott. A roham olyan váratlanul és olyan erővel jelentkezett, hogy kénytelen volt félreállni.

„Olyan erős volt, hogy félreálltam. Úgy kezdődött, hogy meg akartam fogni egy kapcsolót a kormány mellett, és mellényúltam. Valószínűleg az agy már benne volt ebben a dologban. Félreálltam a kocsimmal, és elkezdtem gyalogolni, el az autómtól meghalni – idéz a beszélgetésből a Star magazin. – Éreztem a meghalás folyamatát, rosszul voltam, és nem hívtam segítséget, mert tudtam, hogy én itt most meg fogok halni.”

Tibi egy idő után úgy döntött, utánajár a rejtélyes rosszullétek okának. Egy teljes hetet töltött kórházban, ahol részletesen kivizsgálták. Az eredményekből végül kiderült, hogy a tünetei pszichés eredetűek.

Másoknak is segíteni akart a vallomásával

A műsorvezető az elmúlt időszakban rengeteget dolgozott azon, hogy képes legyen együtt élni a betegséggel. Szerencsére ma már jóval ritkábban törnek rá a rohamok, de pontosan tudja, milyen félelmet és kiszolgáltatottságot élnek át azok, akik hasonló problémával küzdenek.

Egyszer az egyik rosszullétét élőben közvetítette a Facebookon. A G7-nek adott interjújában elmondta, hogy ezzel nem a figyelmet kereste, hanem sorstársainak szeretett volna erőt adni.

„Azért csináltam ezt, hogy akik ezzel a magányos betegséggel küzdenek, érezzék, nincsenek egyedül. Sajnos ez van. Miközben úgy tűnik, hogy a net közelebb hozza az embereket, egyre magányosabbak vagyunk.”

2026-07-23 16:14:25 - Mindenegyben Blog