Toroczkai László telibe megfenyegette a Tisza-kormányt, de egyre inkább úgy tűnik: a Mi Hazánk nem találja a helyét az ellenzékben
Toroczkai fenyeget, de nem látszik mögötte a nagy terv
Toroczkai László újabb kemény parlamenti kirohanással próbálta megállítani a Tisza-kormány lendületét. A Mi Hazánk elnöke ezúttal Magyar Pétert, a készülő közjogi átalakításokat, Sulyok Tamás lehetséges eltávolítását és a korábbi állami szerződéseket vette célba. A felszólalás üzenete egyértelmű volt: a Mi Hazánk nem lesz partner ebben.
A hang erős volt, a politikai súly viszont már jóval kérdésesebb. Toroczkai úgy próbált fellépni, mintha valami nagy leleplezés lenne a kezében, miközben Magyar Péter korábbi állami szerepvállalása nem új információ. A választók ezt ismerték, látták, mérlegelték, majd ennek ellenére április 12-én elsöpörték az Orbán-kormányt.
Magyar Péter nem kívülről érkezett a NER-rel szembeni küzdelembe, hanem belülről fordult szembe vele. Ez lehet vitatható, lehet támadható, de nem új történet. Sőt, sok választó éppen ebben látta az erejét: ismeri a rendszert, tudja, hogyan működött, és ezért képes lehet lebontani.
Toroczkai fenyegető hangvétele így inkább annak a jele, hogy a Mi Hazánk nem tudja eldönteni, mit kezdjen az új politikai helyzettel. A régi szereposztás eltűnt. Már nem elég kívülről kiabálni, nem elég mindenre ráütni a „rendszerellenes” bélyeget, és nem elég úgy tenni, mintha minden nagyobb kormányzati lépés automatikusan diktatúraépítés lenne.
A Mi Hazánk régi reflexei most kevésnek tűnnek
A Mi Hazánk hosszú ideig abból élt politikailag, hogy egyszerre támadta a Fideszt és az ellenzéket. Kívülállónak, radikálisnak és megalkuvást nem ismerőnek mutatta magát. Ez a szerep addig működött, amíg Orbán Viktor volt hatalmon, és a politikai tér két nagy pólusa között lehetett harmadik utat játszani.
Most azonban más a helyzet. Van egy új kormány, amely kétharmados felhatalmazással kezdett hozzá az állam átalakításához. Hozzányúl a NER intézményi örökségéhez, elindítja az elszámoltatást, és olyan területeket nyit fel, amelyekhez korábban kevesen mertek érdemben nyúlni.
Ebben a helyzetben a Mi Hazánknak valódi ellenzéki munkát kellene végeznie. Pontos kritikát, szakmai kontrollt, következetes alternatívát kellene mutatnia. Nem elég hangos mondatokat mondani, nem elég fenyegetőzni, és nem elég drámai kérdéseket feltenni.
Toroczkai szereplése sokszor inkább politikai pozíciókeresésnek tűnik, mint jól felépített ellenzéki stratégiának. Kevés olyan konkrét tartalom látszik belőle, amely megmutatná, mit csinálna másképp, hogyan számoltatna el, milyen közjogi modellt támogatna, és hogyan akadályozná meg, hogy a régi rendszer emberei továbbra is bebetonozva maradjanak.
Ez pedig a saját szavazóinak sem feltétlenül tetszik. A Mi Hazánk támogatói között sokan éppen azért akartak változást, mert elegük volt az Orbán-rendszerből, a háttéralkukból, a kiváltságokból és a közpénzek körüli ügyekből. Ha most azt látják, hogy Toroczkai minden nagyobb tiszás lépésre ugyanazzal a sértett, fenyegető hanggal reagál, az könnyen visszaüthet.
Sulyok Tamás védelme sem biztos, hogy jó politikai terep
Még mindig kérdéses pontosan miért is védi a Mi Hazánk Sulyok Tamás pozícióját, miközben a szavazóinak egy része szerint is Sulyok Tamás alkalmatlan a pozíciójára.
Toroczkai a Sulyok Tamás körüli ügyben úgy próbál fellépni, mintha a demokrácia utolsó védőbástyáját védené. Csakhogy az államfő személye a választók jelentős része számára nem független közjogi tekintély, hanem a korábbi rendszer egyik maradványa.
Lehet vitatni az eltávolítás jogi módját. Lehet követelni világos szabályokat, alkotmányos garanciákat és parlamenti kontrollt. Erre valóban szükség is van. De politikailag nehéz nagy népfelkelést építeni Sulyok Tamás védelmére, főleg akkor, amikor az ország jelentős része éppen a régi rendszer embereinek leváltására adott felhatalmazást.
A Mi Hazánk itt könnyen rossz oldalra sodródhat. Ha minden intézményi tisztogatást hatalomkoncentrációnak nevez, akkor előbb-utóbb úgy fog kinézni, mintha a régi rendszer pozícióit védené. Ez veszélyes csapda egy olyan pártnak, amely mindig rendszerkritikusnak próbálta mutatni magát.
A választók nem feltétlenül azt várják az ellenzéktől, hogy reflexből megvédjen minden NER-kinevezettet. Inkább azt, hogy figyeljen, ellenőrizzen, kérdezzen, és közben ne álljon azok mellé, akiknek a leváltására az ország jelentős része felhatalmazást adott.
Toroczkai most nem erősnek, hanem idegesnek látszik
A parlamenti fenyegetőzés lényege az lett volna, hogy Toroczkai megmutassa: a Mi Hazánk kemény ellenzéke lesz a Tisza-kormánynak. Csakhogy a szereplés inkább azt sugallta, hogy a párt nem találja az új politikai helyét.
Már nincs Orbán-kormány, amely mellett lehetett kívülálló radikalizmust építeni. Nincs régi ellenzék sem, amelyet ugyanazzal a lendülettel lehetett támadni. Van helyette egy új kétharmados kormány, amely gyorsan mozog, a régi rendszer embereit bontja le, és olyan témákat vesz elő, amelyekben a Mi Hazánk sem tud könnyen szembeállni a társadalmi igazságérzettel.
Toroczkai ezért most hangosabb lett, de nem meggyőzőbb. A fenyegetés működhet rövid videóban, működhet saját tábor előtti indulatkeltésként, de tartós politikai stratégia nem épülhet pusztán arra, hogy mindenre rákiáltják: ugyanazok vagytok, mint a Fidesz.
A Tisza-kormánnyal szemben szükség van erős ellenzékre. De az erős ellenzék nem attól erős, hogy fenyegetőzik, hanem attól, hogy pontosan látja, hol kell támadnia, hol kell támogatnia, és hol kell valódi alternatívát mutatnia.
Toroczkai László most inkább úgy néz ki, mint aki még mindig a régi politikai díszletben keresi a helyét. Csakhogy az a díszlet április 12-én összedőlt.