Nagyobb fölénnyel nyerte a választást a Fidesz, mint azt hitték volna, s a kormánypárt sikerének mértéke a közvélemény-kutatók várakozásait is felülmúlta.
Török Gábor a blogján arról ír, hogy a rendszerváltás óta sosem nyert háromszor egymás után ugyanaz a politikai erő, és ez a mostani győzelem a Fidesz legnagyobb sikere.
Bár mindenki arra számított, hogy a magas részvétel az ellenzéknek kedvez majd, ez nem jött be. 70%-os részvétel mellett is kiemelkedő eredményt ért el a párt. A Fidesz kampánya elsősorban vidéken, a kistelepüléseken tudott újabb szavazókat bevonzani, itt a hagyományos fideszes bázis újabb szavazókkal bővült – olvasható a blogbejegyzés esszenciája az indexen.
Magyarország még inkább kettészakadt? egyrészt a város/vidék, másrészt a politikai preferenciák tekintetében, valamint az ellenzéki pártok most sem túl fényes megítélése még tovább romolhat. „Az ellenzék legalább a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választásig minden bizonnyal válságos időszakát éli majd” – írja a politológus.