MindenegybenBlog

Trump meghívta Orbánt? Megjött a Miniszterelnöki Sajtóiroda válasza

Szijjártó Péter szavaiból arra a következtetésre is lehetett jutni, hogy Orbán Viktor nem vesz részt az amerikai elnök beiktatási ceremóniáján. Megkérdeztük.

Szijjártó Péter külügyminiszter Die Weltnek adott év végi interjújából akár arra a következtetésre is lehetett jutni, hogy Orbán Viktor nem vesz részt az újonnan megválasztott amerikai elnök január 20-ai beiktatási ceremóniáján.

Az MTI-ben megjelent lapszemlében az szerepelt, hogy a magyar kormányfő és Donald Trump  novemberi telefonbeszélgetésük során az amerikai elnök beiktatása utánra tervezett, hivatalos washingtoni találkozóban állapodtak meg.

Orbán Viktor első és egyetlen uniós kormányfőként állt ki a választási kampány hajrájában a republikánus jelölt mellett – mondta Szijjártó a Die Weltnek, kiemelve, hogy a magyar kormány szerint Donald Trump külpolitikájának és migrációs politikájának iránya Európa számára sokkal kedvezőbb, mint a demokratáké.

Mindebből az amerikai-magyar kapcsolatok javulása következhet, ezért is érdekes, részt vesz-e Orbán Trump beiktatásán.

Kapott-e Orbán Viktor meghívást a január 20-i ceremóniára, és ha igen, részt vesz-e az eseményen? Ha nem kapott meghívást, mikor válik esedékessé az új amerikai elnökkel telefonon egyeztetett találkozó? – kérdeztük a miniszterelnöktől Sajtóirodájának vezetőjén keresztül. Havasi Bertalan államtitkár a következőket válaszolta:

„Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos illetőleg sajtónyilvános programjairól kellő időben tájékoztatást adunk a szerkesztőségeknek”.

forrás: atv.hu

2017-01-02 19:13:49 - Mindenegyben Blog