MindenegybenBlog

Új fejlemény!Megszólalt Berki Mazsi, zokogva mondta el, hogy mi történt

A Bors a családhoz közel álló baráttól úgy tudja, Mazsit a tragédia óta sírógörcsök gyötrik, nem alszik, és kínozza a kérdés, miért és hogyan történt meg, hogy meghalt a férje. Egy héttel Berki halálát megelőzően húzták vissza a jegygyűrűjüket, ezzel újra megpecsételve az egymásnak tett fogadalmukat.

FORRÁS: BERKI MAZSI/INSTAGRAM

A házaspár tavaly év végén, közös kislányuk születése után ismerte be, hogy házasságuk zátonyra futott. Mindent megtettek azért, hogy megmentsék a kapcsolatukat, még külső segítséget is kértek, és pszichológushoz fordultak. Az utóbbi hónapokban mégis úgy tűnt, hogy jó irányba haladnak, ebben pedig a több hetes mexikói utazásuk is nagyban hozzájárult. Állítólag a válásukat is beadták, felesége azonban egy héttel Berki Krisztián halála előtt cáfolta a híreket. Érzelmes nyilatkozatta most kerül elöszőr nyilvánosságra.

Ez nem igaz! Valóban hullámzó a kapcsolatunk, de most újra közel kerültünk egymáshoz. Épp most húztuk vissza a jegygyűrűnket is, amivel a szerelmünket pecsételtük meg.

- nyilatkozta a lapnak Mazsi.

Tavaly novemberben született meg kislányuk, Emma Katerina, elsősorban miatta reménykedtek abban, hogy visszatalálnak egymáshoz, és újra boldog családként élhetnek. 

2022-05-09 09:34:14 - Mindenegyben Blog