MindenegybenBlog

Új fizetőeszköz kerül forgalomba hazánkban

Az új lo­ká­lis fi­ze­tő­esz­köz ér­téke ará­nya­i­ban pont ugyan­annyi lesz, mint a fo­rinté. Mégis ked­vez­mé­nyekre szá­mít­hat az, aki az új to­kaji du­ká­tot hasz­nálja majd. 

Tokaj-Hegyalján 27 település összefogásával született meg az ötlet, hogy új pénznemet vezetnek be. A cél a helyi közösség összetartásának növelése és turizmus fellendítése volt. Az előkészületi munkák már mind megtörténtek, nyárra már bárki kézbe is veheti az új tokaji dukátot. 



A dukát nyomtatását és felügyeletét is a Nemzeti Bank fogja lebonyolítani. A címleteket és névértéket tekintve pont ugyanakkorákat fognak előállítani, amelyek a forintban is megtalálhatóak. A váltás dukátról forintra, és fordítva is 1:1 arányban fog történni. 

A 27 település városvezetése már kijelölte a váltóhelyeket, ahol dukáthoz juthatunk majd. A helyi vállalkozókkal és árusokkal pedig olyan szerződéseket kötnek ahol legalább 5% árengedményt garantálnak azoknak a vásárlóknak, akik dukáttal fizetnek. 

A hegyaljai vállalkozók azt remélik, hogy az ország más részein már jó ideje működő és sikeres helyi fizetőeszköz náluk is megmutatja gazdaságélénkítő hatását. Sopronban a kékfrank, Hajdúnánáson a Bocskai korona, a balatoni régióban pedig a balatoni korona lát el hasonló szerepet. 

Forrás: Ripost

2016-03-12 17:16:25 - Mindenegyben Blog