Az ország legkisebb népességszámú, önálló önkormányzattal rendelkező településén, a Zala megyei Iborfián is kinyitott a szavazókör. A választói névjegyzékben mindössze 10-en szerepelnek.
Frauenhoffer Márta az M1 tudósítója kifejtette, a Zala Megyei Iborfián már 90 százalékos a részvételi arány, ez azt jelenti, hogy a tíz választópolgárból már kilencen szavaztak. Közülük öten benne vannak a szavazatszámláló bizottságban, így amint kinyitott a szavazóhelyiség, le is adták a szavazatokat, azóta pedig négyen érkeztek, ami azt jelenti, hogy a mai nap folyamán már csak egy voksra várnak.Megjegyezte, 2014-ben egyébként nem volt száz százalékos a részvételi arány, akkor a 11 választópolgárból csak kilencen járultak az urnákhoz.