MindenegybenBlog

Varga Izabella ragyogó mosollyal közölte: lesz még egy

Nagyon büszke magára, hogy sikerült.

Varga Izabella örömteli hírt közölt a rajongóival, aminek Ő és a hozzátartozói is nagyon örülnek.

A csodálatos színésznő - mint az tudvalevő - visszaült az egyetem padsoraiba, és keményen tanul a diploma miatt. És meg is van az eredménye, ugyanis büszkén tudatta, hogy ebben a félévben is minden kurzust ötösre abszolvált, és lesz még egy féléve a felsőoktatásban, mégpedig az utolsó. Ez nem kis feladat, hiszen mellette folyamatosan forgatáson van, illetve színdarabokban lép fel, így büszke is lehet magára, hogy lassan a képzés végén jár.

El is mondta, hogy a fokozott terhelés miatt több dologra nem jut elég ideje, ilyen például a sport, de igyekszik rendben tartani ennek ellenére az alakját.

"Büszkén újságolhatom, hogy ismét csak ötöseim vannak az egyetemen! És már az utolsó félév következik!!! De: ha az ember lánya épp az agyára gyúr, nem az alakjára, színházban játszik és sokat forgat, az idő végessége okán törvényszerűen ki kell maradnia egy csomó dolognak az életéből... Sajnos ilyen volt az utóbbi időben a sport is... "

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Büszkén újságolhatom, hogy ismét csak ötöseim vannak az egyetemen😁💯✅! És már az utolsó félév következik!!!👩🏻‍🎓🖤 De: ha az ember lánya épp az agyára gyúr, nem az alakjára, színházban játszik és sokat forgat, az idő végessége okán törvényszerűen ki kell maradnia egy csomó dolognak az életéből... Sajnos ilyen volt az utóbbi időben a sport is... Még szerencse, hogy van olyan fotó rólam, ami emlékeztet, miért is álljak neki július közepén a kihívásnak😂😂😂... Megyek is futni...🏃🏽‍♀️ #5K #4weekchallenge #megleszaz #sosemkésőelkezdeni @vivienborziphotography @bestphotos @bestmagazin #archive

Varga Izabella (@vargaizabellaofficial) által megosztott bejegyzés, Júl 14., 2019, időpont: 10:38 (PDT időzóna szerint)

2019-07-21 18:34:00 - Mindenegyben Blog