MindenegybenBlog

Vége! Így tudatta követőivel Bereczki Zoltán

Vége! Így tudatta követőivel Bereczki Zoltán

Bereczki Zoltán egy nagyon elegáns fotóval jelentette be, hogy eljött az évad utolsó reggeli műsora.

“Valami véget ér, valami kezdődik… Az évad utolsó reggeli műsora…” – írta, de hozzátette, hogy valami viszont elkezdődött új ruházatára utalva.

Korai évek:Bereczki Zoltán 1976. május másodikán látta meg a napvilágot Budapesten. Öt éves korától egészen tíz éves koráig a Vasas SC klubban úszott versenyszerűen, később pedig kajakozott az MTK-ban. Az Ernst Thälmann iskolában kezdte tanulmányait, majd átíratkozott a Sallai Imre Általános Iskolába. Középiskolás éveit a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában töltötte, ahol sikeresen leérettségizett. Mivel kezdett erősebben érdeklődni a zenei iránt, Toldy Mária énektanárnő szárnyai alá vette az akkor még középiskolás fiút. Első zenekarát is ekkoriban hozta létre Styx néven. Zoli két évig hegedült és dobolt, majd szintén két évig a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt. Több tévéfilmben is szerepelt; 1985-ben a Postarablókban, 1987-ben a Hosszú szökésben, 2000-ben pedig a Koldus és királyfiban, valamint a Pasikban láthattuk.

2001 - 2006: Első album & musicalek2001-ben a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán végzett. Ebben az évben indult be igazán karrierje, ugyanis kiadta első szólóalbumát Száz év címen. Főiskolás évei alatt levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is. Ezt követően a Budapesti Operettszínházhoz került. A 2004-es évben ő készítette az Operett Angyalai formáció hangszerelését, majd az Operettszínház Mozart! című darabjának CD-jét. Szintén 2004-ben mutatták be az ismert Rómeó és Júlia musicalt, melynek albuma aranylemez minősítést szerzett. Zoli a darabban Mercutiót kelette életre. Emellett számos más színapadi játékban is szerepelt, többek között a Szentivánéji álomban, melyben Zubolyt alakította, A Szépség és a Szörnyetegben, ahol Lángőrként lépett színpadra, A nyomorultakban, a Rudolfban és az Elisabethben. 2005-ben a Sorstalanság című játékfilmben volt látható. Ez évben Súgó Csiga díjat is kapott. 2006-ban egy eMeRton-díjat sikerült bezsebelnie, ő lett „az év musical színésze”.

[LAPOZAS]

2007 - 2012A 2007-es évben szerepelt a Csináljuk a fesztivált nevű televíziós vetélkedőben, melyet meg is nyert; 2008-ban pedig ismét visszatért a műsorba. 2008-ban a Szombat esti láz műsorvezetője volt, valamint két díjat is elnyert (Fonogram díj, Story Ötcsillag-díj). 2009-ben egy újabb Fonogram díjjal lett gazdagabb, melyen Szinetár Dórával osztoztak. A 2010-es évben debütált második korongja Álomkép címen, mely később aranylemez minősítést szerzett. 2011-ben a TV2 A nagy duett című showjában láthattuk, melyben Peller Mariann-nal alkotott egy párt, s másodikként végeztek. 2012-ben a Megasztár hatodik évadában zsűrizett. Ebben az évben került a Centrál Színházhoz.

2013 - 20152013-ban elstartolt a TV2 Sztárban sztár nevű vetélkedője, melyet Zoli nyert meg, s ezzel ő lett „Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze”. A műsor második, harmadik és negyedik évadába zsűriként tért vissza. A 2014-es évben a Játékkészítő nevű musicalben szerepelt Hüvely Matyiként. A darab Álmodd meg a csodát! című videoklipjében is láthattuk. Ez év januárjában A Dal című műsorban duettezett élő adásban a Kossuth-díjas Kovács Katival. 2015-ben megkapta Ferdinand Clegg szerepét A Lepkegyűjtő nevű színdarabban. Az Allee Elegancia díjat és a Centrál Színház közönségdíját is megnyerte ebben az évben.

2016 - 2018: Első főszerep tévéfilmben & Choices 2016-ban és 2017-ben is Sztárban Sztár + 1 kicsi nevű műsorban énekelt Berki Artúr oldalán, majd bejelentette, hogy szeretne felhagyni a televíziózással.

2017 decemberében mutatta be a Duna televízió az Egy szerelem gasztronómiája című filmet, melyben Zoli főszerepben volt látható, Balla Eszter oldalán. Így nyilatkozott minderről a Borsnak: „Nagyon szerettem ezt a munkát, hiszen tény, hogy főszerepet eddig nem játszhattam filmben. Egy-két napos forgatásaim voltak csak. Izgulok, hiszen a filmezésben egyáltalán nem vagyok ta­pasztalt. A színpadon a ritmusért, a hangsúlyokért és azért is, hogy aznap este hogyan sikerül az előadás, mind te vagy a felelős. Itt háromszor-négyszer is felveszünk egy jelenetet, aztán a rendező elvonul a boszorkánykonyhájába, és akár egészen mást csinál belőle, mint ahogy azt én elképzeltem."

[LAPOZAS]

2018 nyarán hosszú idő után először jelentkezett új dallal, mely a Choices címet kapta. Az énekes egy nemzetközi kampányban vett részt, a szám a Pringles reklámok hivatalos zenéje lett. "Egy londoni ügynökség pályázatára beadtuk a dobosommal, és szerzőtársammal, Balog Lászlóval közös dalunk demóját, a britek ugyanis egy népszerű chips új kampányához kerestek reklámzenét. Több körös nemzetközi válogatás után a mi dalunk egy részét választották, így ez lesz egész Európában a Pringles reklámok zenéje egy évig. Ráadásul a legnagyobb zenemegosztó oldalakon kiemelten jelent meg a dal, valamint az angol ügynökségnek hála, egy évre, az egész világon terjesztik azt. (...) A dal munkálatait Amerikában és Magyarországon végeztük, ifjabb Malek Miklóssal közösen” - mondta. A dalt tehát a londoni Grey reklámügynökség egy évig terjeszti az egész világon, valamint az Apple Music és a Deezer oldalakra is felkerült. Előbbin első helyen nyitott.

2019-jelenleg:

2019 februárjában az RTL Klub sorozatában, a Drága örökösökben szerepelt. Ebben az évben továbbá a Sztárban sztár leszek című tehetségkutató showműsor egyik zsűrije volt. A színházzal sem hagyott fel; a Nemek és igenek című darabban is láthattuk, melyet a Centrál Színház mutatott be. 2020-ban a Dolgok, amikért érdemes élni című színházi darabban szerepelt, melyet több helyszínen is élőadtak, többek között a Kőszegi Jurisics Színházban. Érdekesség, hogy a darab egyszemélyes, és Zoli a közönséggel közvetlen párbeszédet folytat. Tavasszal kiderült, hogy a Life TV Ébredj velünk! című műsorának házigazdája lesz Ábel Anita és Holdampf Linda oldalán. Augusztus 30-án elstartolt a Sztárban Sztár új évada, ahol ismét a zsűri székébe ült Köllő Babett, Papp Szabi és Kökény Attila mellett. 

2021. február 14-én közös klipet adott ki Rúzsa Magdival, mégpedig a Csillagtérkép című dalhoz. A dal szövegét Palya Beának köszönhetjük.

2021 szeptemberétől a TV2 Dancing With The Stars táncos showműsorának zsűriszékében láthatjuk. 

Magánélet:2005. június 17-én feleségül vette Szinetár Dóra színésznőt, akivel több közös dalt is megjelentettek, valamint számos színházi darabban játszottak együtt. 2007-ben megszületett eslő gyermekük, Bereczki Zora Veronika. 2013-ban azonban végleg elváltak útjaik.  2019-ben kiderült, hogy Bata Évával, a Mi kis falunk színésznőjével alkot egy párt. 2021. augusztus 6-án megszületett gyermekük, Bereczki Flóra. 

2022-05-30 21:20:22 - Mindenegyben Blog