MindenegybenBlog

VÉGRE!!!Ekkor JÖN A KÖVETKEZŐ AJÁNDÉK a nyugdíjasoknak, rokkantak, rehabilitációs ellátásosak! Más meglepetést is tartogat a cikk Önöknek!

A kormány döntött és (mit tesz isten) az „inflációs adatok alapján” a nyugdíjaknak a költségvetési törvényben már lefektetett, mindössze 2,7 százalékos emelését határozták el. írja az https://www.azenpenzem.hu/

A kancelláriaminiszter reméli, hogy a nyugdíjasok idén ismét kaphatnak támogatást a tavalyi Erzsébet utalvány helyett! Mi ebben biztosak vagyunk, sőt még az ajándékosztás ütemezésében is egészen biztosak vagyunk.

Bárki, aki kicsit is érdeklődik a politika iránt, maga is rájöhet, hogy a következő évben valahogy nem karácsonyra, hanem annál korábbi időpontra időzítik majd az ajándék pénzek szétosztását.

Erre szinte mérget is lehet venni.

Ősszel jönnek ugyanis az önkormányzati választások. Azon sem lepődnénk meg, ha a korábbiaknál , azaz 10 ezer forintnál magasabb összegben kapnának majd ilyen juttatást a nyugdíjasok.-írja az https://www.azenpenzem.hu/

A Kormányinfón a miniszter több pénzosztást is kilátásba helyezett.

2019-07-21 20:37:53 - Mindenegyben Blog