MindenegybenBlog

Végstádiumú rákos férfit lakoltatnak ki Pécsett.

Végstádiumú rákos férfit lakoltatnak ki Pécsett.

Végstádiumú rákos beteg kilakoltatására készülnek Pécsen kedden délelőtt, írta a Szabad Pécs. A Város Mindenkié pécsi csoportja az intézkedés tervezett időpontja előtt gyülekezik majd a helyszínen.

Egy 65 év körüli házaspárt lakoltatnának ki Sirály utcai otthonukból deviza hiteltartozás miatt.

Az első felszólításban 15 napos kiköltözési határidőt kaptak, majd a végrehajtó kitűzte a kilakoltatást a keddi napra, ami A Város Mindenkié pécsi szervezete szerint a nyolcadik nap.

Az ügyvéd szerint ez önmagában nem jogszerűtlen, de az már mindenképpen necces, hogy a végrehajtó végül egy korábbi napot adott meg a kilakoltatásra, mint ami az első felszólításban szerepelt.

Már kérelmezték a bíróságtól a felfüggesztést, ami méltányosságon alapul, és legfeljebb fél év lehet. A halálos rákos betegség elvileg méltányolandó körülmény, a soron kívüli segítségről elvileg hétfőn kellett volna dönteni, de erre nem került sor.

A végrehajtó az ügyvédnővel közölte, hogy nem köteles és nem is akarja kivárni a bíróság döntését.

2022-12-23 08:49:56 - Mindenegyben Blog