MindenegybenBlog

VEGYÉTEK KOMOLYAN!!! LÉTFONTOSSÁGÚ! MAGYARORSZÁG TELJES TERÜLETÉN EZEK A MASZKVISELÉS ÚJ szabályai! Betartani KÖTELEZŐ! >>>

A vendégeknek nem kell maszkot viselniük a zárt vendéglátóhelyeken és a játszótereken sem – idézi az Index a Magyar Közlönyben megjelent új rendeletet, amely eltörli a kijárási korlátozásokat Pest megyében és módosítja a járványügyi szabályokat.

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos – Budapest kivételével az egész országra érvényes – védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta: ennek értelmében a vendéglátóhelyeken már nemcsak a kerthelyiségekben engedélyezett a tartózkodás, hanem a vendéglátóhelyek belső zárt részében is.

A dolgozóknak kötelező védőeszközt (orvosi szájmaszkot, sálat vagy kendőt) viselni. Az üzemeltetőnek pedig intézkedni kell a védelmi távolságok megtartására.

További változás, hogy a szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket.A védekezés ezen szakaszában is hatályban marad a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a védőeszközök kötelező viselésére, a távolság betartására, valamint az életkorhoz kötődő idősávok figyelembevételére vonatkozó szabályozás – tette hozzá.

2020-06-14 08:50:15 - Mindenegyben Blog