A koronavírust nyáron Horvátországból hoztuk be, itthon a közösségi térben, nagy csoportosulások során terjedt - mondta a Semmelweis Egyetem rektora, aki szerint a sok fiatal fertőzött át tudja adni a vírust az időseknek, és ha ez megtörténik, nem elég hatékony védekezés esetén rengeteg idős is megfertőződhet, és a halálozás is nőhet.
A rektor szerint ugyan lehet abban bízni, hogy a vírus veszített az erejéből, de ez majd csak négy-öt hónap múlva derül ki. Merkely ezért több dolgot is javasolna a járvány visszaszorítása érdekében:
Utóbbival kapcsolatban arról beszélt, egyes számítások szerint ha egy populáció 80 százaléka hord maszkot, a fertőzés aránya nem tud nőni, és szép lassan visszaszorul.
A vakcinával kapcsolatban pedig közölte, két hónap múlva lehet meg, már csak az a kérdés, hogy kinek és mikor lesz elérhető.
(hvg)