MindenegybenBlog

Visszatér a jó idő! Itt az előrejelzés hétvégére

Nyugodt őszi idő sok napsütéssel
Pénteken kezdetben országszerte sok napsütésre számíthatunk, majd napközben északon, északkeleten és keleten már felhősebb lehet az ég, de említésre méltó csapadék nem várható.
Az északi-északnyugati szél általában gyenge, mérsékelt marad, csupán északkeleten, keleten fordulhatnak elő élénk lökések. A csípős reggelt követően délután 16-20 fokot mérhetünk.
Nem lesz front térségünkben.

Szombaton kezdetben keleten, északkeleten lehet felhősebb az ég, de napközben már mindenhol a napsütésé lesz a főszerep. Csapadék nem várható. Az Alpokalján megélénkülhet a délies szél. A hideg reggelt követően napközben 17 és 22 fok közé melegedhet a levegő. Vasárnap országszerte napos, csapadékmentes időre számíthatunk. Nyugaton, északnyugaton megélénkül, helyenként megerősödik a déli-délkeleti szél. Pár fokkal enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 19-24 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőre délnyugat felől megvastagodhat a felhőzet, és délután ezzel együtt egy csapadékmező érkezhet, helyenként zivatarok alakulhatnak ki. Napközben a kissé szeles időben 18-25 fok valószínű. Kedden a nap első felében számíthatunk még futó záporokra, majd szakadozni kezd a felhőzet. A szeles időben 18-24 fokot mérhetünk.

2019-09-20 09:11:30 - Mindenegyben Blog