MindenegybenBlog

Voltak előjelek? Berki nagyon nehezen vette a levegőt az utolsó szereplésén - videó

A híresség halála az egész országot sokkolta, az elmúlt néhány órában rengeteg híresség fejezte ki a megdöbbenését és a szomorúságát az egykori focista és médiaszemélyiség halálával kapcsolatban. A halál pontos okára egyelőre nem derült fény, ám Berki Krisztián édesanyjának elmondása szerint szívmegállás az oka, valamint már az is kiderült, hogy a sztár nagyobbik gyermeke Natasa Zselyke talált rá. 

Berki Krisztián és felesége nemrégiben Mexikóba utaztak, hogy rendbe tegyék a házasságukat és egy hónappal ezelőtti interjújuk alapján sikerrel is jártak. A híresség a kamerák előtt a házasságukról is beszélt, valamint arról is, hogy mit kell tenni azért, hogy boldogok legyünk.

„Jól vagyunk. Nagyon jót tett nekünk ez a három hét, hogy csak mi voltunk, együtt voltunk.. Nekem az volt igazán jó ebben az egészben, hogy picit Krisztián Emmával is sokkal közelebb kerültek egymáshoz. Itthon már kétszer is egyedül hagytam őket”

- nyilatkozta egy hónappal ezelőtt a reggeli műsorban Berki Mazsi.

„Meg kell tudnunk küzdeni és meg kell tudni küzdeni a boldogságért”

- folytatta Berki Krisztián.

Voltak előjelek? Berki nagyon nehezen vette a levegőt az utolsó szereplésén - videó 

Itt egy 8 hónappal ezelőtti videó amin nincs légszomja :
Hiányozni fogsz Krisztián ,sokan szerettünk téged !! Nyugodjon békében ! 

2022-05-10 09:38:55 - Mindenegyben Blog