MindenegybenBlog

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

 

Zenét hallgatott, túl közel állt a peron széléhez – így történhetett a dunakeszi tragédia

Megrázó baleset rázta meg péntek este Dunakeszit: egy férfit halálra gázolt egy áthaladó vonat az állomáson. A helyszíni információk szerint a szerencsétlenül járt férfi fülhallgatóval zenét hallgatott, és a kelleténél jóval közelebb állt a peron széléhez – ez végzetesnek bizonyult.

A vonat nem állt meg az állomáson, nagy sebességgel haladt át, amikor – úgy tudni – a férfi ruházata hozzáérhetett a szerelvény oldalához. Ennyi is elég volt ahhoz, hogy a vonat elsodorja, majd több száz méteren keresztül magával húzza. A baleset olyan gyorsan történt, hogy esély sem volt a menekülésre.

A tragédia után pillanatok alatt megtelt az állomás villogó kéklámpákkal: mintegy 30 tűzoltó, rendőr és mentő érkezett a helyszínre, de a férfi életét már nem tudták megmenteni.

A vonaton utazók közül nagyjából 50 embert kellett átszállítani egy mentesítő járatra, mivel a hatósági helyszínelés miatt hosszabb időre lezárták a területet. A MÁV megerősítette: a körülményeket és az eset pontos lefolyását jelenleg is vizsgálják.

A tragédia újra felhívja a figyelmet arra, mennyire veszélyes lehet a vasútállomásokon a peron széléhez túl közel állni – különösen akkor, ha valaki zenét hallgat, és nem érzékeli a közeledő szerelvény által keltett jeleket. A hatóságok szerint egyetlen pillanatnyi óvatlanság is végzetes lehet.

CÍMLAPFOTÓ:ILLUSZTRÁCIÓ!

2025-11-13 18:26:20 - Mindenegyben Blog