Konzervatív és gyakorlatias, óvatos, állhatatos és komoly
A Bak ezt az időszakot a karrierje építésére fogja szentelni. Új lehetőségek nyílnak meg ön előtt, ezért nem árt, ha kicsit rákacsol a munkahelyén. Augusztusban jó esélye lesz a kitűzött céljai elérésére, ha mindent megtesz a siker érdekében. Ne féljen kitűnni a munkatársai közül, és ha lehetősége van rá, akkor villantsa meg a felettesei előtt a kiváló képességeit. Biztos lehet benne, hogy a főnökei értékelni fogják a kreativitását és az új konstruktív ötleteit.
Ebben az időszakban ismét sok szabadideje lesz. A Bakot augusztusban semmi sem tarthatja vissza, hogy azt tegye amit akar, azaz ami boldoggá teszi. Akár úgy is dönthet, hogy elmegy nyaralni, hiszen ha belegondol nagyon is megérdemli. Ha mégis itthon maradna, akkor is mozduljon ki minél többet és ismerkedjen meg új emberekkel. A csillagok nagyon stabil helyzetet vesznek fel ebben a periódusban, aminek köszönhetően rendkívül szerencsés lesz az új kapcsolatok kialakítása terén.
Most semmiféleképpen nem szabad lustálkodnia, még akkor sem, ha mások pont ezt teszik a környezetében. A főnöke észre fogja venni az erőfeszítéseit.
Egy jó kis masszázsra lenne most igazán szüksége, hiszen így tökéletesen ellazulhatna. Természetesen a partnerének is jót tenne, és így mindketten tökéletesen feltöltődhetnének.
Lelkes és romantikus szeret új dolgokat kipróbálni
Augusztusban jelentősebb munkahelyi változásokra számíthat. A Vízöntő számára rendkívül fontos lesz ebben az időszakban a figyelmét a karrierjére összpontosítania. Olyan problémával fog szembesülni, amelynek megoldása nem tűr halasztást. Amennyiben sikerrel veszi az akadályokat, akkor a megérdemelt jutalma sem marad el. Valószínűleg az is elég lesz, ha szabadjára engedi a képzeletét, így akkor tud majd előrukkolni egy új ötlettel, amikor már mindenki más azt hisz majd, hogy kudarcot vallott.
[LAPOZAS]Augusztusban ne hagyja, hogy bármi is levonja a figyelmét a munkájáról, mert megkettőzött erőfeszítésekre lesz szüksége. Ha nem szentel elég időt a munkájára, akkor könnyen megtörténhet, hogy egy olyan fontos momentum elkerüli a figyelmét, ami aztán később bonyodalmakat okozhat. Fontos, hogy ebben az időszakban a vízöntő jegy szülöttei ne keveredjenek bele felesleges konfliktusokba.
Legyen állhatatos és produktív, és az se tartsa vissza, ha ez most történetesen mások rovására is megy. Tartsa észben, hogy az élet egyfajta verseny, ahol csak a legjobbak győzedelmeskedhetnek.
Ne feledkezzen meg a régi barátairól. Szánjon rá egy kis időt, hogy legalább egy kávézás erejéig találkozzon velük.
Szerény és érzékeny csillagjegy, erős éntudattal és inspirációs képességgel
Az augusztus beköszönte komoly volumenű változásokat hoz majd az Halak csillagjegyben születettek életében. Kedvező fejleményekre számíthat a karrierje és a magánélete terén is. A szingliként élők lelkében gyengéd érzelmek ébredhetnek fel, amelyeket szívesen osztanak majd meg egy arra méltó személlyel. Ez a hónap ideális lesz arra, hogy végre rálelhessen a lelki társára is, akivel átélheti a tökéletes harmónia meghittségét.
Ha támogatásra lenne szüksége ebben az időszakban, akkor ne féljen segítséget kérni a környezetében élőktől. Bárki szívesen fog segíteni önnek, ha megígéri hogy később szükség esetén viszonozni fogja. Legyen szó akár a kollégáiról, a barátairól vagy a főnökéről, mindenki az ön rendelkezésére fog állni, ha segítségre szorul ebben a periódusban. Augusztusban, a halak csillagjegy szülöttei olyan erős, pozitív energiát fognak sugározni magukból, aminek köszönhetően az élet minden területén sikeresen boldogulnak majd.
Lehet, hogy túlzottan ideges most a munkája és más kötelezettségei miatt, de nem kell aggódnia, mert hamarosan minden rendbe fog jönni.
Feküdjön le korábban, mint ahogyan szokott; sokkal több energiája lesz másnap.