MindenegybenBlog

2019 a disznó éve lesz! Mi vár rád a kínai horoszkóp szerint?

A 2019-es év, a disznó éve lesz, a kínai horoszkóp szerint a következő év február 5-én kezdődik. Ma szeretnénk bemutatni nektek azt, hogy mit is tartogat a 2019-es év a csillagjegyek számára.

Az alábbi táblázatból megtudhatjátok a születési évetek alapján azt, hogy mi a csillagjegyetek a kínai horoszkóp szerint.

1. Patkány

A Patkány nem az a fajta aki feladja vagy visszahúzódik, a disznó pedig nagyon örül ennek a képességének. Ennek következtében a 2019-es év rengeteg új dolgot tartogat a számára, amelyek teljesen megváltoztathatják a Patkány életét. Azt se felejtsétek el, hogy újítsátok fel a ruhatáratokat kedves Patkányok!

2. Bivaly

A disznó évében termékenyen dolgozhattok egyedül vagy csapatban, megbízható barátokkal. Elindíthatjátok a saját vállalkozásotokat, a szeretett személlyel együtt.

3. Tigris

A Tigris nem kell túl sokat gyötrődjön 2019-ben. A disznó tiszteletben tartja a Tigris becsületességét, bátorságát és korrektségét. A szerelmi életben minden a legnagyobb rendben lesz, a munkahelyen pedig a Tigris olyan pozíciót kaphat, amelyre már régóta vágyik.

4. Nyúl

A disznó éve a nyulak számára nagyon kedvező lesz, csak annyit kell tenniük, hogy megszabaduljanak a túlzott szerénységtől, mert csak így sikerül elérni a vágyaikat! A szerelemben sok izgalom vár rájuk.

5. Sárkány

A Sárkányok a disznó évében az élet minden területén zöld utat kapnak, ezért minden ambíciós tervüket megvalósíthatják. A magánéletük a 2019-es évben nagyon édes lesz, olykor túlságosan is.

6. Kígyó

A bájos kígyók 2019-ben megmutathatják mindenkinek a tehetségüket. A disznó boldogan fogja követni őket, az intelligens gondolataik végre hangoztatva lesznek, a zseniális ötleteik pedig megvalósulnak.

7. Ló

2019-ben a Ló olyan hírességre tesz szert, hogy egyes személyek irigyek lesznek rá, és a  disznó is az ő oldalán áll. A szerelemben mindenkit elkápráztat a vonzó Ló, ezért ki kell használni ezt az alkalmat.

8. Kecske

A temperamentumos Kecske 2019-ben igazi szerelemistennővé változik, mindenki azt fogja gondolni, hogy egy megtiszteltetés a kecske közelében lenni. 2019-ben a Kecskének nem lesz hiánya pénzben, ez az év egy rejtett kincset tartogat a Kecske számára.

9. Majom

A Disznó boldog a Majom vidámságától és merészségétől, ezért a Majomnak mindenben szerencséje lesz amit csinál. A szerelemben sok tapasztalatra és érzelemre tesz szert, ezért azok az emberek akik a múltban csodálták őt, tesztelni fogják az erejét és az érzelmek őszinteségét a partnerével szemben.

10. Kakas

A Kakas szórakozott, de a 2019-es évben, a Disznó támogatni fogja őt. A Kakasnak számtalan lehetősége lesz az elkövetkezendő évben, csak el kell döntse, hogy mi az amit akar.

11. Kutya

Az őszinte és közkedvelt Kutya mindig számíthat a Disznó segítségére. Érdekes dolog, hogy a Kutya nem is kell sokat próbálkozzon azért, hogy megkapja azokat a dolgokat, amiket szeretne.

12. Disznó

2019-ben a disznók szerencsések lesznek, a jövő év gazdája nagyon figyelmes lesz velük és mindent megtesz azért, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt. Higgyetek benne, ez a ti évetek!

A disznó barátságos és vidám állat, szereti a szorgalmas, bátor embereket, ezért a 2019-r es évben a kínai horoszkóp szerint egyetlen ember sem lesz elégedetlen.

2018-12-29 14:43:04 - Mindenegyben Blog