Mentovics Éva kiváló versét nem csak nagymamáknak, és unokáknak ajánljuk! A mű magába foglalja a gyermeki kíváncsiságot, a nagyszülők nosztalgiáját, az oly fontos történetmesélést, és az a meghitt, bensőséges kapcsolatot unoka és nagyszülő között. Íme, a teljes vers:
Mentovics Éva: A nagymama tavasza
Mondd csak, nagyi: a te hajadmitől fehér, mint a hó?– Tudod kicsim, télbe léptem,de nem bánom, így a jó.
Hajdanában kobakomonszőke tincset fújt a szél.Tudod, mikor tavasz tájána kis bimbó útra kél;
szirma, mint a könnyű selyem,színe pompás, zsenge, friss,mint a mezők aranyhaja…olyan volt rég nekem is.
Később, mikor nyárba léptem,ragyogott az ég nekem,s nemsokára anyukádatdédelgette énekem.
Csodálatos évek jöttek,nem feledem soha tán,milyen boldog volt családunknagyapókád oldalán.
Aztán, mikor édesanyádegy ifjúban párra lelt,a Nap minden sugarávalörömtáncát járta fent.
Hosszú évek teltek, múltak;fényes nyarak, szép telek…ezerszínű őszünk múltánhajamra már dér pereg.
De tudd kicsim, szép a tél is,mert a tavasz aranyátmióta élsz, drága kincsem,a te lényed adja át.