MindenegybenBlog

57 éves létemre kellett rájönnöm, hogy a férjem miért jár állandóan a szomszédba. Ami most kiderült róla...

57 évesen, most jöttem csak rá egy nyár alatt, mennyi minden elromlott a szomszédban. És milyen lassan javította meg a férjem.

Erős asszony a szomszédom, de sokat szomorkodott. 5 éve a férje, tavaly az anyja halt meg. Nem voltunk előtte se jóban, se rosszban, de a bajban persze segít az ember.

A férjemet hívta át, amikor a csengője elromlott. Kicsit morogva, de átvonult és hamar rendbe tette a dolgot az én aranykezű párom. Még azt megemlítette milyen szépek a muskátlik, így nyár elején Jucinál.

Pár nap és újra fogta a szerszámos ládát, most a kerti csap csöpögött. Eltelt vagy egy óra, mire izzadtan, vörösen hazajött a férjem. Rohant zuhanyozni és most is a muskátlikról mesélt. Persze tudom ő más, mint a többi férfi, imádja a piros muskátlikat. Nem a futót az állót! A mieinket is csak ő metszheti, locsolhatja. Persze hogy szépek, még így ősszel is.

A nyáron még vagy háromszor ment át szerelni a férjem. És egyre lassabban jutott haza. Lihegve, kifulladva érkezett mindig. Gyanakodni csak akkor kezdtem, amikor az ingén találtam egy foltot. Pirosat. Megjegyzem, Juci nagyon sok rúzst használ, nem is áll jól neki így, közel a hatvanhoz!

Este számon kértem, a férjem csak tátogott. Aztán mindent a muskátlikra fogott. Ő csak tanította Jucit, hogy kell bánni a muskátlival, megmutatta neki, hol kell levágni az elszáradt virágot. A piros szirmoktól lett foltos az inge nem mástól.

Eltelt pár hét, hiszen már ősz van, de én még mindig nem nyugodtam meg. Tényleg nem Juci rúzsa, hanem a virág szirmai pirosították meg a férjem ingét? Már az is megfordult a fejemben, hogy teszek egy próbát. Muskátlival fogom összekenni a tiszta ingét. A baj csak az, hogy ha észreveszi a férjem, hogy letéptem a szirmokat még én leszek a felelős, ha tönkre mennek a kedvenc virágait.

2022-10-07 09:09:37 - Mindenegyben Blog