MindenegybenBlog

A férfiak elkerülésében rejlik a hosszú élet titka – állítja ez a 109 éves néni

A pasiktól való tartózkodás és a zabkása a hosszú élet titka – állítja Skócia legidősebb embere. A 109 éves Jessie Gallan idén ünnepelte születésének 109. évfordulóját.

Az idősek otthonában élő nő 13 éves korában hagyta el a szülői házat, mivel az szűknek bizonyult, hisz hat testvérével – öt nővérével és öccsével – voltak kénytelen osztozni egy szobán. A nő ezt követően teheneket fejt egy farmon, később pedig egy hotel alkalmazta.

A sajtó természetesen tőle is megkérdezte, hogy szerinte mi a hosszú élet titka. A válasza ugyancsak meghökkentő volt, hisz Jessie azt válaszolta, hogy a férfiaktól világéletében tartózkodott, mivel sokkal több gondot jelentenek, mint amennyi örömet szereznek, ezért aztán soha nem is ment férjhez.

Az idő nő a férfiaktól való tartózkodás mellett vigyázott arra, hogy mindennap mozogjon, és minden reggel megeszik egy nagy tál meleg zabkását. Gondozója, Rebecca Streeter elmondta, ha hangverseny van a környéken, arra mindig elmegy, és minden vasárnap az istentiszteleteken is részt vesz.

Hozzátette: az idős hölgy ezek mellett nagyon vigyázz arra, hogy egészségesen éljen.

2019-03-09 23:03:52 - Mindenegyben Blog