Két éve vagyunk együtt a férjemmel, tavaly esküdtünk meg. Én nagyon családcentrikus vagyok, még tetszett is, hogy korábban a szülei szomszédságában vett házat. Oda is költöztünk. Nem volt semmi gond, rendszeresen átjártunk egymáshoz, a párom anyja meg gyakran szöszmötölt a mi kertünkben. Kapukulcsot adtunk neki, hiszen ő is ápolta, meg locsolta, ha elutaztunk.
Egy idő után kiderült, hogy nem csak kapukulcsa, de kulcsai vannak a lakásunkhoz is! Nagy titokban lemásoltatta. Erre úgy derült fény, hogy néha az ide-oda lerakott dolgainkat nem mindig találtuk meg a helyükön. Egy nap pedig, amikor egyedül voltam otthon – a kocsim a szervizben, a férjem a munkahelyén –, hallom ám, hogy zörög a zárban a kulcs.
Mivel a párom kocsiját nem hallottam megjönni, kinéztem, hogy vajon ki akar bejönni?! Az anyósom állt az ajtóban, kulcsa a zárban és épp be akar nyitni. Megdöbbentem, de próbáltam kedves lenni. Mikor a férjem hazaért, megkérdeztem, hogy tud-e erről, vagy esetleg én maradtam le valamiről. De ő sem tudott róla. Valószínűleg akkor másoltatta le a kedves mama a kulcsokat, amikor egyszer megkérte a párom, hogy a kéthetes nyaralás alatt szellőztesse is a lakásunkat.
Mivel abban van ráció, hogy nála is legyen egy kulcs, nem vettük el tőle, csak megkértük, hogy ne jöjjön be „csak úgy”. Szóljon, hívjon előtte! Ezt meg is ígérte. Alig egy héttel később megint átjött, egyetlen szó nélkül.
Én meg épp a kádban ültem, amikor benyitott a fürdőszobába. Mindketten nagyon meglepődtünk, de ekkor már nem tudtam lakatot tenni a számra. Azért ez így nem mehet tovább! Még aznap este megmondtam a férjemnek, hogy le kell cseréltetni a zárakat.