MindenegybenBlog

A nő férje majdnem elájul, amikor meglátja az ultrahangot. A nővér a képernyőre néz és azt mondja: “Az esély 1 a 15 millióhoz”

Minden gyermek születése, egy csoda. Ez egy egyedülálló esemény, nem utolsósorban a boldog szülők számára.

Vannak azonban olyan születések, amelyek csak egy kicsit különböznek a többitől.

Ez a pár mindig is tudta, hogy családot akar. Nem sokkal azután, hogy összeházasodtak, megtudták, hogy hamarosan szülők lesznek. Amit azonban soha nem gondoltak volna, hogy a terhességük nagyon különleges lesz.

Bethani és Tim Webb (Hythe, Alberta, Kanada) két éve jártak együtt, miután 2015. júniusában összeházasodtak. Mindössze három hónappal később, Bethani teherbe esett, és három hónappal később a pár elment a kórházba egy rutin ultrahangra.

De amikor a nővér látta a képet az ultrahangon, sem ő, sem a leendő szülők nem tudtak hinni a szemüknek. Bethani hasában négy egypetéjű lány volt. Ennek esélye csupán 1 a 15 millióhoz.

“Nem tudtam elhinni, sokkot kaptam. Őszintén szólva, azt hittem, hogy megviccelt bennünket az ultrahang technikája.”mondta Bethani a CBS News-nak.

Bethani 2016 júniusában a 33. héten szülte meg a négy egészséges lányt császármetszéssel, akiknek a neve: Abigail, McKayla, Grace és Emily. Egyik szülő családjában sem volt korábban iker születés, ráadásul a gyermekek természetesen úton fogantak meg, mert mesterséges úton nagyobb az esélye az iker születésnek.

A házaspárnak nem volt könnyű megkülönböztetni az egypetéjű gyermekeket. A probléma megoldásához különböző színűre festették a körmeiket!

Az újszülöttek gondozása nem csak móka és játék, a napi feladatok ellátása különleges képességeket igényel. Például a lányok naponta 48 pelenkát kapnak!

A pelenka annyira drága, hogy a pár időnként adományokra támaszkodik. Minden héten önkéntesek jönnek az otthonukba, hogy segítsenek nekik, és a helyi közösség gyűjtésének köszönhetően a házaspár egy nagyobb autót vásárolhatott a család számára.

[LAPOZAS]

“Annyira csodálatos, mert nem tudtuk volna megvenni önerőből” – mondja Bethani.

Most a család Tim anyjával él, aki imádja az unokáit.

Az élet tele van meglepetésekkel, és ez a történet valóban bizonyítja, hogy még akkor is, ha a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy terveztük, mégis elképesztőek lehetnek. Oszd meg ezt a történetet, hogy emlékeztess másokat is, milyen szép lehet az élet.

Forrás:harmonikum

2019-01-04 22:16:17 - Mindenegyben Blog