MindenegybenBlog

Amikor a 63 éves férjem letérdelt elém és ezt tette, azt hittem elájulok

Karl, és 82 éves felesége még 1956-ban házasodtak össze. Kapcsolatuk a gimnáziumban kezdődött.

Unokájuk szavaival a kapcsolatuk olyan, amit mindenki szeretne magának.

Az utóbbi hónapok azonban elég viszontagságosan teltek. Donna több sztrókot is elszenvedett, és nyitott szívműtéten is átesett. Most tolószékhez van kötve, de Karl szerint még mindig minden porcikájában az a nő, akibe beleszeretett 50 évvel ezelőtt.

Hogy szerelmét bebizonyítsa, egy eljegyzési gyűrűvel lepte meg feleségét. Igen, még egyszer meg akarta kérni a kezét!

A megható pillanatot unokájuk rögzítette, amikor nagyapja féltérdre ereszkedik, és felteszi a nagy kérdést. A válasz persze igen volt.

Karl elmondta, hogy a lánykérés könnyű volt, hiszen arról a nőről van szó, akit egész életében szeretett, és hogy annyira összenőttek, hogy külön már nem is tudnának lenni.

newsner

2020-07-27 21:36:15 - Mindenegyben Blog