Azok, akik ismerték Benkő Péter és Varga Katalin történetét, gyakran mondták, hogy ez nem egy átlagos szerelem volt. Nem egy hirtelen fellángolás, nem egy véletlen találkozás, hanem valami, ami szinte észrevétlenül nőtt bele az életükbe. Gyerekként még csak egymás mellett léteztek egy budapesti ház udvarán, ahol ugyanazokat a lépcsőket koptatták, ugyanazokon a délutánokon játszottak, és talán még nem is tudták, hogy egyszer majd egymás életének legfontosabb szereplői lesznek. Péter már akkor is szeretett szerepelni, figyelmet kapni, történeteket kitalálni, Katalin pedig csendesebb volt, figyelőbb, de mindig ott volt mellette. Ez a „mindig ott volt” lett később a kapcsolatuk lényege.
Ahogy teltek az évek, Péter egyre inkább a színészet felé sodródott. Már fiatalon filmszerepeket kapott, és hamar országosan ismert lett. Olyan alkotásokban tűnt fel, mint az Egri csillagok vagy A koppányi aga testamentuma, és a közönség megszerette azt a kissé fiús, mégis komoly tekintetű színészt, akiben volt valami különös természetesség. A hírnév azonban nem változtatta meg alapjaiban. A forgatások után ugyanoda tért vissza, ugyanahhoz az élethez, és ugyanahhoz a lányhoz, aki már jóval azelőtt ismerte, hogy bárki más felfedezte volna.
Katalin útja közben egészen más irányt vett. Egy újsághirdetés indította el azon az úton, amely végül a levegőbe emelte. A MALÉV fiatal lányokat keresett, idegen nyelvtudással, és ő jelentkezett. Több mint száz jelentkező közül választották ki, ami önmagában is sokat elmond arról, milyen volt: fegyelmezett, felkészült, és határozott. Először még csak a földön dolgozott, majd képzések, orvosi vizsgálatok és tanfolyamok után légiutas-kísérő lett. Az évek során több millió kilométert repült, és szinte minden nagyvárosban járt, ahová a MALÉV gépei eljutottak. Mégis, bármilyen messzire vitte az útja, mindig visszatért – és ott volt Péter.
A kapcsolatuk nem egyik napról a másikra vált szerelemmé. Inkább olyan volt, mint egy történet, amelynek nincs pontos kezdete, csak egy pont, amikor már mindenki számára nyilvánvalóvá válik. 1973-ban összeházasodtak, és azok számára, akik ismerték őket, ez nem meglepetés volt, inkább egy régóta várt, természetes lépés. Nem két külön világ találkozott, hanem egyetlen közös élet vált hivatalossá. A házasságuk mögött nemcsak érzelem volt, hanem mély bizalom is, hiszen már akkor ismerték egymást, amikor még semmit sem kellett bizonyítaniuk a másiknak.
A mindennapjaik azonban nem voltak egyszerűek. Katalin munkája folyamatos utazással járt, hosszú távollétekkel, bizonytalansággal. Egyik nap még itthon volt, másnap már egy másik országban. Péter közben forgatott, próbált, építette a pályáját. Két külön ritmusban éltek, és ez idővel egyre nehezebbé vált. A távolság nemcsak kilométerekben volt mérhető, hanem abban a csendben is, ami a búcsúk után maradt. Végül megszületett egy döntés: Katalin abbahagyja a repülést. Nem azonnal, hanem egy utolsó út után. Ez lett volna a lezárás, és egy új, közös élet kezdete.
1975 januárjában azonban minden másképp alakult. A visszaút Berlinből többször is csúszott a rossz időjárás miatt. A köd és a jegesedés napokig nehezítette a légiközlekedést. Amikor végül felszállt az a bizonyos járat, már csak a személyzet tartózkodott a fedélzeten. A gép, egy Ilyushin Il–18, Budapest felé tartott. A leszállás körülményei azonban rendkívül kedvezőtlenek voltak. A beszámolók szerint a személyzet többször változtatott döntést, majd átstartolt, amikor nem látták a pályát. A kapcsolat még fennállt a toronnyal, aztán hirtelen megszakadt. Nem sokkal később a gép lezuhant a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében. A fedélzeten tartózkodó kilenc ember közül senki sem élte túl.
A későbbi vizsgálatok szerint a tragédiában nagy szerepet játszott a jegesedés, amely megzavarhatta a műszerek működését, valamint a rendkívül rossz látási viszonyok. Valószínű, hogy a személyzet optikai csalódás áldozata lett, és hibás adatok alapján próbálta végrehajtani a leszállást. Az utolsó pillanatokban még megpróbálták korrigálni a helyzetet, de már nem volt elegendő idő.
A baleset nemcsak egy repülőgép pusztulása volt, hanem életek megszakadása is. Köztük Varga Kataliné, aki éppen egy korszak lezárására készült, és egy új élet kezdetére. Benkő Péter számára pedig nemcsak a felesége elvesztését jelentette, hanem annak a közös jövőnek az eltűnését is, amelyet gyerekkoruk óta, szinte észrevétlenül építettek. Vannak történetek, amelyeknek nincs valódi befejezése, csak egy pont, ahol hirtelen véget érnek. Az övék ilyen volt: nem lezárult, hanem félbeszakadt.
Péter számára a veszteség feldolgozása hosszú és csendes küzdelem volt, amelynek nyomát élete végéig magában hordozta, mégis – ahogy az idő lassan továbblendítette – újra és újra megpróbált kapaszkodót találni az életben, és később még kétszer is megházasodott.