Azt mondja, addig rágalmazták, míg tönkre nem tették. Támogatói elpártoltak tőle, ezért kénytelen volt befejezni az egyesületi munkát, de nem adja fel. Imádja a kutyákat, és nem mond le róluk. Ha kell, Kőszegig is elmegy, hogy megmentsen egy rosszul tartott ebet.
Filó Andor néhány hónapja költözött a röszkei tanyavilágba feleségével és másfél éves kislányukkal. Azóta a két kezével igyekszik rendbe hozni a környéket: felújítja a házát, fát ültet, udvart rendez.
A tanya mellett naponta több száz menekült halad el mostanában. A kutyák miatt messze elkerülik a telket. A gazdi nem titkolja, nem véletlenül épített ki őrző-védő rendszert, a családját csak így tudja biztonságban.
A kutyusok érdeklődők, gazdájuk társaságában nyugodtak.
Körbeszaglásznak, ismerkednek, nyüszítenek, hogy játsszanak velük. Rolf, az egykori harci kutya meg sem mukkan, csak békésen szaglászik. Mozgásigényük nagy, ezért futópadot készíttetett nekik. Jelenleg három darab van, így is több óra, míg minden eb végez, ezért még hét szerkezetet építtetne.
– Emiatt is megtaláltak a Facebookon, mondván, hogy így edzem harcra a kutyákat. Természetesen ez sem igaz. Ha csak hozzányúlok a géphez, mindegyik megőrül, annyira szeretik – magyarázza.
Elismeri, hogy nem átlagember, két évtizedig küzdősportolt, de ettől még nem kínoz és nem harcoltat kutyákat. Több halálos beteg ebet gondoz, van köztük limfómás angol és szívbeteg francia buldog is. Másik kutyáját, egy törzskönyvezett albínó francia buldogot azért dobta ki a gazdája, mert nem hallgatott a szóra. – A kutya süket, nálam derült ki. Amikor visszacsípték a farkát, elvágták a benne lévő ideget, így záróizmai sem működnek rendesen, ezért nem szobatiszta. Ki fogadná így be őket? Ezért vannak nálam – mondja. Azt is elárulja: vitaminokat és gyógynövényekből készült főzeteket ad a beteg kutyáknak, amelyeket két állatorvos is rendszeresen megvizsgál.