Jogi nyilatkozat:2022. október 18. — kedd, reggel 6:41, Zugló
Kárász András kilépett a kopott bérház rozsdás kapuján, a hajnali köd vastag fátyolként ült a kertvárosi utcákra. A keze fázott, hiába húzott ujjatlan kesztyűt, a bicikli kormánya jeges volt, mintha az egész város épp csak ébredezne, de ő már órák óta ébren volt.
Sötét karikák feszültek a szeme alatt — egész éjjel egy névtelen pendrive tartalmát bámulta újra és újra. Az apró tárgyban elfért minden reménye. Egyetlen videó: egy titokban rögzített beszélgetés, amely elég lehetett ahhoz, hogy végre lezárja a hónapok óta tartó bírósági huzavonát a volt munkahelye ellen. Vagy mindent elveszítsen.
Aktatáskáját szorosan a mellkasához fogta. Egyik zsebében a pendrive, másikban a bizonyítási jegyzőkönyv másolata. Minden mozdulata óvatos volt, mintha attól félne, egy rossz lépésre szétporladna minden, amit eddig összeszedett.
Nem volt ideje a villamosra várni. A bringája — öreg Csepel, nyikorgó lánccal és leszakadó sárvédővel — már évek óta hű társa volt, de most különösen fontosnak tűnt, hogy időben beérjen a Markó utcai bíróságra.
Éppen a Bosnyák tér környékén járhatott, amikor a szemközti sávban egy vörös Mazda állt félre, a csomagtartó nyitva, mellette egy nő tanácstalanul hajlongott a pótkerék fölött.
András megállt. Végignézett saját késésén, a karóráján, aztán sóhajtott egyet, és félreállt.
— Segíthetek valamiben? — kérdezte, miközben leszállt a bringáról, és letámasztotta egy bokor mellé.
A nő felnézett. Harmincas lehetett, magas, sötétbarna haját lófarokba fogta, bőrkabátja alatt élére vasalt szürke kosztümöt viselt. Arcán feszültség, de amikor András hangját meghallotta, pillanatra megkönnyebbült.
— Igen... eltört az emelő, és a francba, se térerőm nincs. Késésben vagyok — hadarta idegesen.
András leguggolt a kerék mellé.
— Ne aggódjon, adja csak ide a kulcsokat, segítek.
— Komolyan? Maga lenne az egyetlen ember Budapesten, aki még megáll segíteni?
András elmosolyodott.
— Ma úgy tűnik, igen.
Ahogy dolgozott a keréken, a nő csak állt, a karjait összefonta, és időnként az órájára pillantott.
— Fontos találkozó? — kérdezte András.
— Mondhatjuk. Bíró vagyok. Ma egy elég kényes ügy tárgyalása kezdődik. Épp csak átvett ügy, de a nyomás már most óriási.
András felnézett, szinte akaratlanul.
— Bíró?
— Igen. És maga?
András nem válaszolt azonnal. Egyetlen mondatban nehéz lett volna elmagyarázni mindent.
— Egy régi munkahelyemmel pereskedem. Remélem, ma pontot tehetünk a végére.
— Sok sikert hozzá. Ritka, hogy valaki ilyen elszántan próbálja megvédeni az igazát.
Amikor végzett, András letörölte az olajos kezét egy zsebkendővel, és elmosolyodott.
— Kész. Indulhat is.
— Köszönöm, uram...?
— Kárász. Kárász András.
— Köszönöm, Kárász úr. Most már van esélyem, hogy odaérjek időben.
A nő beszállt az autóba, András intett, majd újra nyeregbe pattant. Egy pillanatra sem sejtette, hogy amikor guggolva dolgozott a keréken, a zakója belső zsebéből lassan, hangtalanul kicsúszott a pendrive… és a Mazda első ülésén landolt.
2022. október 18. — 7:36, Budapest, Markó utca
András zihálva érkezett meg a bíróság bejáratához. Inge hátán foltban izzadt, cipője nyirkos lett a reggeli harmattól, és a kabátja ujja is olajos volt a kerékcsere után. Egy biztonsági őr közönyös arccal átvizsgálta a táskáját, de nem talált semmit gyanúsat — bár, ha tudta volna, mit kereshetne...
A 3. tárgyalótermet jelölték ki az ügy számára. András nem először járt itt, de most minden lépés nehezebbnek tűnt. Ez volt a döntő nap — vagy nyer, és tisztára mossa magát, vagy vége. Az ügy hónapok óta húzódott: egy belső visszaélés feltárása után a volt munkaadója rá akarta kenni a felelősséget. A céges laptop eltűnése, majd hamisított jelenléti ívek után András csak egyetlen bizonyítékot szerzett — a rögzített beszélgetést, ahol a valódi tettes hencegett a lopással.
Ahogy belépett a tárgyalóterembe, észrevette a túlsó oldalon dr. Sárközi Pétert, a vállalat jogi képviselőjét, akinek arcán diadalittas mosoly játszott. Mellette a HR-es, Laskó Petra feszült arccal babrált a körmével. Ő volt az, aki tanúskodott András ellen — holott tudta jól, mi történt valójában.
A terem zaja halkult, amikor megérkezett a bírónő. Fekete talár, határozott léptek. Amikor felnézett az emelvényre, András szíve kihagyott egy ütemet.
Ott állt. Ugyanaz a nő, akinek ma reggel segített kereket cserélni.
A bíró összefonta ujjait, végignézett a feleken, majd hivatalos hangon megszólalt:
— A tárgyalás megkezdődik. Az ügy: Kárász András kontra Agrosys Kft. A felperes képviseletében jelen: saját maga. Az alperes részéről dr. Sárközi Péter. Kérem, ismertessék az álláspontjukat.
András nem tudta eldönteni, a bírónő felismerte-e. Egyelőre a tekintete sem árult el semmit.
A jogi érvelések zajosan pörögtek. Sárközi, mint mindig, gátlástalanul támadott, minden szófordulata céltudatos manipuláció volt. András igyekezett higgadtan reagálni, de érezte: minden azon múlik, amit a végén elő tud húzni. A pendrive-on.
A bírónő hosszan figyelte, végül megszólalt:
— Felperes úr, ön azt állította, hogy rendelkezik bizonyítékkal, amely igazolja a korrupciós szándékot, és egyben tisztázza önt a vádak alól. Kérem, mutassa be ezt a bizonyítékot.
András bólintott, lehajolt a táskájához, kinyitotta, matatott benne... majd megállt.
Nem volt ott.
A pendrive nem volt sehol.
Lassan, görcsösen átkutatta a zsebeit, a táska minden rekeszét. Semmi. A verejték patakokban folyt a hátán. A légzését már nem tudta kordában tartani. A pánik kezdett eluralkodni rajta.
Sárközi arcán kaján mosoly jelent meg, amit még a maszk sem tudott elrejteni.
— Úgy tűnik, a felperes elvesztette a bizonyítékát... — jegyezte meg csípősen.
A bírónő rövid ideig némán figyelte Andrást, majd váratlanul közbeszólt:
— A tárgyalást tíz percre felfüggesztem. Felperes úr, rendezze az iratait, és térjen vissza, amikor készen áll.
Ahogy kilépett a teremből, András szinte rogyadozó térdekkel botorkált végig a folyosón. Az elméje lázasan pörgette vissza az egész reggelt. A bringa, a kerékcsere, a táska a földön…
És ekkor bevillant.
A Mazda. A nő autója. A pendrive csak ott maradhatott.
2022. október 18. — délelőtt 10:07, Bíróság személyzeti parkoló
András úgy robogott le a lépcsőn, mintha az élete múlt volna rajta — mert végső soron így is volt. A belső udvarban keresztülvágva egyenesen a személyzeti parkolóhoz sietett, miközben imádkozott, hogy a nő, a bírónő, még ne vitte el az autót.
A Mazda ott állt, ahogy reggel is: vörös fényezésén vékony porréteg, de az ablakokon átsütő napfényben tisztán látszott az utastér.
András körbenézett. A parkolóban senki. Egy pillanatra hezitált, aztán remegő kézzel lenyomta a kilincset. Az ajtó nyitva volt.
„Istenem, ne hagyj cserben…”
Benyúlt az ülés alá, szinte vakon tapogatózott. A szíve a torkában dobogott. És akkor… megérezte.
A hideg fém burkolat. A pendrive.
Ahogy a kezébe fogta, mintha egy forró hullám áramlott volna végig a testén. Kiviharzott az autóból, becsukta az ajtót, és szinte futva tért vissza az épületbe. Az őr csak egy fejcsóválással engedte vissza.
A tárgyalóban már mindenki ott volt. A bírónő arca továbbra is rezzenéstelen. De egy pillanat — épp, amikor András belépett — elég volt, hogy a tekintetük összeakadt. És benne volt valami. Felismerés. Talán egy árnyalatnyi bűntudat is.
András újra a pulpitushoz lépett.
— Elnézést a késedelemért, tisztelt Bíróság. Mostanra előkerült a bizonyítékom.
A bírónő bólintott. András odanyújtotta a pendrive-ot az írnoknak. A projektor felvillanása után csend telepedett a terembe.
A videón egy irodai kamera képe: Laskó Petra — a HR-es — este kilenckor, munkaidőn kívül, belép a szerverhelyiségbe. Hátranéz, majd zsebre tesz egy kis laptopot. A hangfelvételen hallható, ahogy pár nap múlva henceg egy ismerősének: „Majd Kárász viszi el a balhét, úgyis kirúgták már. Kit érdekel?”
A levegő megfagyott. Sárközi arca falfehérré vált. A nő lesütötte a szemét, és mozdulatlanul ült, mint akit leforráztak.
A bírónő megköszörülte a torkát.
— A bíróság a hallottak alapján hivatalból vizsgálatot rendel el a tanú, Laskó Petra ellen, hamis tanúzás és bizonyíték eltitkolása miatt. Az ügy további tárgyalását holnapra halasztom, 9 órára. A tárgyalást ezennel berekesztem.
András nem mozdult. Csak állt ott, az izzadság lehűlt már a hátán, a térdei remegtek.
A bírónő még egy pillanatra a szemébe nézett.
Akkor már tudta. Felismerte.
András a lépcsőfordulóban ült, amikor a bírónő odalépett hozzá. Nem volt rajta talár, csak egyszerű szürke kabát, haját kiengedte.
— Visszahozta — mondta halkan, és egy kulcsot tartott fel.
— Az ajtót nyitva találta, igaz? — kérdezte.
András bólintott. — Nem akartam... csak... tudtam, hogy ott lehet.
A nő félmosollyal bólintott. — Nézze, uram... azt hiszem, nem véletlen, hogy ma reggel pont maga járt arra. Az élet néha különös eszközökkel dolgozik.
Egy rövid csend következett.
— Kárász úr… amit tett, nemcsak bátorság volt, hanem emberség is. Nem sokan kockáztatnák meg, hogy elmondják az igazat, amikor ilyen áron juthatnak előre.
András csak annyit mondott:
— Nem akartam előnyhöz jutni. Csak azt akartam, hogy ne hazugság döntsön rólam.
A nő bólintott, tekintete egy pillanatra megenyhült.
— Ezért van értelme ennek a munkának.
Elindult, de aztán még visszafordult.
— Tudja… ha nem siettem volna annyira reggel, talán magát sosem ismerem meg. És lehet, hogy nem látom meg, milyen igazság rejtőzik a felszín alatt.
Egy apró gesztus. Egy bicikli. Egy kicsúszott pendrive. És egy nő, aki azt hitte, ő dönt mások sorsáról — míg rá nem jött, hogy néha mások döntenek a miénkről is.
András ügye egy hónapon belül lezárult. A cég vezetőjét fegyelmi eljárás alá vonták, Laskó Petra ellen vádat emeltek. Őt pedig helyreállították az állásában — sőt, később ugyanazon cégnél egy etikai tanácsadó pozíciót ajánlottak neki. Visszautasította.
A bírónő nevét sosem kérte el.
De egy nap, mikor a Blaha Lujza téren biciklizett hazafelé, megállt mellette egy vörös Mazda. Lehúzódott az ablak.
— Nálam most nem lapul semmi fontos. De ha legközelebb is kereket kell cserélni…
András elmosolyodott. — Remélem, akkor nem siet sehová.
— Talán nem. Talán csak… arra.
És elindultak. Egyikük sem nézett vissza.
Jogi nyilatkozat:
A történetben szereplő nevek, helyszínek és események részben vagy teljes egészében a szerző képzeletének szüleményei.Bármilyen hasonlóság valós személyekkel, eseményekkel vagy helyszínekkel a véletlen műve.A történet kizárólag szórakoztató, irodalmi célt szolgál, nem tekinthető valós tényfeltárásnak, híradásnak vagy dokumentált eseménynek.A felhasznált képek és illusztrációk illusztratív jellegűek, nem ábrázolnak valós szereplőket vagy eseményeket.