Jogi nyilatkozat:
„Teríts meg, vendégeink lesznek" — mondta Szabolcs, miközben belépett a lakás ajtaján, mintha csak egy zsörmos hétköznap estére készülne. De nem egyedül érkezett. Mögötte megjelent egy nő. Magas volt, sñtét hátizsák lógott a vállán, és ahogy belépett a lakásba, körbenézett, mintha már járt volna itt. Talán járt is.
Rebeka a konyhában állt, már a cipőjét is levette, hogy ne hagyjon nyomot a frissen felmosott járólapon. A hőség megült a lakásban, az üveges ajtón átsütött a decemberi nap sápadt fénye.
— Vendégeink? — kérdezte óvatosan, a hangjában mégis ott remegett valami, amit már régen nem érzett: sejtelem.
Szabolcs a konyhapultra tette a kulcsait, kikerülte a nőt, majd intett a háta mögött álló alak felé.
— Ő Kata. Egy ideje már... átjár hozzánk. Gondoltam, ideje, hogy megismerjétek egymást.
Rebeka elhallgatott. Nem emelt hangot. Nem rántotta le a konyharuhát az asztalról, nem csapta be az ajtót. Csak állt, és hallgatott.
Rebekában nem volt düh. Az utóbbi években elhasználta minden tartalékát. A szeretetét, a türelmét, a reményt is. A lakásban, amit közösen vettek, de amit egyedül ápolt, takarított és fizetett, ö már csak lakó volt. Vendég a saját életében.
Miklósi utca 12/B, a harmadik emelet. Ez volt az ô kis birodalma, amit még az esküvő előtt vettek fel hónapokig spórolt hitelből. Akkor örült. Akkor Szabolcs még vele ébredt.
Most meg Kata jött be az ajtón.
Rebeka az ablakhoz lépett. Lent a dózónában a havaseső megállt az autók ablaktörlőin. Az év utolsó napjaira jellemző fáradt szürkeség mindent beborított.
— Rebeka, ne csinálj jelenetet — mondta Szabolcs, hangjában fáradt kényelmesség. — Csak vacsoráznánk. Kata segít majd teríteni. Ugye, drága?
A nő mosolygott. Rebeka nem.
— Akkor terítsetek — mondta halkan.
Majd megfordult, bement a hálóba. Nem csukta be az ajtót hangosan. Semmit nem tett hirtelen.
Az ajtó mögött csend volt. Rebekában valami lassan, de visszavonhatatlanul mozdult meg. Nem düh volt az. Inkább felismerés.
Negyed óra múltán kijött. A szobából, ahol öt évet élt egyedül, még ha papíron házasságban is.
A konyhában Szabolcs már bort bontott. Kata a salátát keverte. Rebeka megállt, nézte őket.
— Elmegyek — jelentette be.
Szabolcs felkapta a fejét.
— Ne nevettess. Hova?
— Nem tudom még. De innen.
— Várjunk csak — lépett eléje Szabolcs. — Most komolyan azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerű? Vásár van a lelkedben?
— Vásár? Nem. Inkább csend. Évek óta először.
A táska nem volt kicsi. De nem is volt nehéz. Rebeka csak a sajátjait pakolta be. A könyveit, amiket Szabolcs sosem olvasott el. A csészéket, amiket ő vett a Központi Piacon, mikor még fontos volt a vasárnapi kávé illata.
A konyhából vitte a pici konyhai rádiót is, amit karácsonyra kapott magának. Szabolcs és Kata a néma kétségbeesés és a düh határán álltak.
— A vendégek jönnek! — csattant Szabolcs. — Nem csinálhatsz ilyet!
— Dehogynem. Ti vártok vendégeket. Én már nem vagyok részese ennek a látszatéletnek.
A hálóból a router is Rebeka táskájába került. A villanykörtéket is vitte, egyiket a másik után csavarta ki.
A csengő megszólalt. Kata megdermedt. Szabolcs odakapta a fejét. Rebeka nem mozdult. A bejárati ajtóban egy nő állt. Húszas évei végén járhatott, magas sarkú csizmában, piros kabátban, hibátlan sminkkel.
— Jó estét — szólalt meg határozottan. — Szabolcs itt lakik?
— Igen — szólt közbe Kata, de Rebeka megelőzte.
— Igen, ő lakik itt. Még. Én is. Még egy kicsit.
A nő zavartan nézett körbe a félhomályos előszobában. A plafonon lógó vezetékre, a sötét nappaliba.
— Ön… a felesége?
— Igen. A hivatalos.
Szabolcs kinyitotta a száját, de csak levegő jött ki. Rebeka végignézett mindhármukon.
— Nincs villany. Nincs internet. Nincs vacsora. De a szabadság már úton van.
Az ajtó becsukódott mögötte. A folyosó fénye sápadt volt, de Rebekának úgy tűnt, mintha minden világosabb lenne odakint. A liftet nem várta meg. Gyalog ment le.
Odakint szitált az eső. A háztömb mögötti kis tér felé vette az irányt, ahol régen nyaranta gyerekek bicikliztek. Leült a pad szélére, nedves volt, nem bánta. Elővette a telefonját. Üzenet jött.
„Ezt még megbánod.” — Szabolcs.
Rebeka elmosolyodott. Nem válaszolt.
Egy hét múlva talált egy apró garzont a város szélén, Rákospalotán. Régi ház volt, nyikorgó lépcsőkkel és foltos lépcsőházi falakkal. De az övé. A kulcs csörgése a zárban más volt. Új kezdet hangja.
Az első este becsavarta az izzókat. Leült a padlóra, a kezében bögre tea. Egyedül volt, de nem magányosan. Nem hiányzott sem a vacsora, sem a vendégek.
Egy hónap múlva új állást kapott. A könyvelésen egy kis ügyvédi irodában. Csendes, békés hely volt, ahol reggelente megköszönték a munkáját.
Fél év múlva lecserélte a kabátját. Nem leárazáson. Magának.
Egy év múlva, amikor elment egy üzlet előtt, ahol multifunkciós főzőedényeket árultak, Rebeka hangosan felnevetett.
Mert néha a legfontosabb dolog, amit megteríthetsz az életben, nem egy ünnepi asztal —
Hanem egy új kezdet. Önmagadnak.
Epilógus
Egy szombat délelőtt, pontosan két évvel azután, hogy Rebeka kilépett a Miklósi utcai lakás ajtaján, a Széll Kálmán téren üldögélt egy kávézó teraszán. A szél játékosan cibálta a sálját, de ő nem törődött vele. Előtte egy jegyzetfüzet feküdt, benne új tervek, ötletek.
Most már nemcsak dolgozott, hanem élt is.
Nem volt minden tökéletes. Voltak nehéz napok, elromlott bojler, túlórák, néha magány is. De volt hely a gondolatainak, béke a lelkében. Volt saját otthona, választott barátai, csendes reggelei. És volt egyre több mosolya.
Megtanulta, hogy az erő nem mindig a hangos szavakban, hanem a csendes döntésekben rejlik. És hogy egy kilincs lenyomása, egy hátizsák vállra vétele lehet a legnagyobb forradalom az ember életében.
Amikor aznap délben elindult haza, a telefonja új üzenetet jelzett. Egykori férjétől érkezett: „Remélem, jól vagy.”
Rebeka elmosolyodott. A válasz ennyi volt:
„Nagyon.”
Jogi nyilatkozat:
A történetben szereplő nevek, helyszínek és események részben vagy teljes egészében a szerző képzeletének szüleményei.Bármilyen hasonlóság valós személyekkel, eseményekkel vagy helyszínekkel a véletlen műve.A történet kizárólag szórakoztató, irodalmi célt szolgál, nem tekinthető valós tényfeltárásnak, híradásnak vagy dokumentált eseménynek.A felhasznált képek és illusztrációk illusztratív jellegűek, nem ábrázolnak valós szereplőket vagy eseményeket.