MindenegybenBlog

Végtagok nélkül született, ám a nagymamája “cinikus” megjegyzésének köszönhetően az egész élete megváltozott

Az élet sokszor próbára tesz minket, de a kitartás és az akarat minden nehézséget legyőz. Ennek a férfinak talán több is kijutott, mint másnak… a korlátai viszont sosem akadályozták meg őt abban, hogy független életet éljen, sportoljon és gépkocsit vezessen.

Közvetlenül a születése után, Chris nagymamája, aki egyébként egy nagyon humoros hölgy volt, különös megjegyzést tett az újszülött unokájára. „Bruce [Chris édesapja] semmit sem tudott befejezni, aminek nekifogott.” – bukott ki az idős hölgyből, amikor először megpillantotta a végtagok nélküli kisbabát. A nagyi szavai alaposan rányomták a bélyegüket a fiú későbbi életére, mondhatni teljesen meghatározták azt.

Chris úgy döntött, nem lép az apja nyomdokaiba, hanem teljesen más elvekre építi az életét. Ma ő a „tudsz, ha akarsz” élő példája: szorgalmas mezőgazdász és ügyes sportoló, több sportágban is jeleskedik, beleértve a maratont is. Mindössze annyi különbözteti őt meg a többi embertől, hogy kezek és lábak nélkül kell boldogulnia, a mosoly azonban le sem hervad az arcáról!

[LAPOZAS]

Gyerekkorában sokan cikizték őt, a halloweeni öltözékéről pedig azt hitték, tuti kis maskara. De a fiút ezek a szavak sem lombozták le: „nem jelmez, ez vagyok én. Gyertek ide holnap, és én ugyanígy fogok elétekbe állni.” – válaszolt meg a csodálkozóknak.

Ha legközelebb nyavalyogni kezdesz azért, mert duci vagy, nagyok a füleid vagy krumpli az orrod, jusson eszedbe Chris. Neki meg sem fordul a fejében a siránkozás, sőt! Az önbizalma és önmaga elfogadása mindannyiunk számára követendő példa!

2021-06-09 21:49:12 - Mindenegyben Blog