MindenegybenBlog

Ez a nő több ezer pénzérmét ragasztott a földre – az eredmény egy perfekcionista valóra vált álma

Mindig nagyon örülünk, ha új ötleteket találunk otthonunk felújításával kapcsolatban. Ez a hölgy ezt a témát még egy lépéssel tovább is vitte.

Mikor Tonya lakásában a padló már nagyon tönkrement, úgy döntött kicseréli. De nem fa anyagot, betont, vagy köveket használt fel – hanem pénzérméket.

Elment a bankban és kivett 150 dollár a lehető legkisebb értékű pénzérmékben. Mikor hazaért, az érméket két halomba rakta, különválogatta a sötét és  a világos színű érméket. Utána nekilátott a munkának.

Szerencsére Tony dokumentálta az egész munkafolyamatot és közzétette az interneten.

mynt5

IMGUR / TONYATOONERS

Tonya úgy kezdett hozzá, hogy a szoba közepére egy minta alakzatot rakott le, utána pedig ragasztóval rögzítette a pénzérméket.

myn11

IMGUR / TONYATOONERS

Mikor az érmékkel közeledett a szélekhez, akkor cikk-cakk formára váltott. Amint lent látja, nagyon jól haladt az első nap.

mynt3

IMGUR / TONYATOONERS

A második nap is minden simán ment. Néhány szöget ki kellett húznia a padlóból, de ezen kívül a munka fennakadás nélkül folytatódott.

mynt4

IMGUR / TONYATOONERS

Tonya azt írta, az első sarok elkészítése volt a legnehezebb, utána már minden könnyebben ment.

mynt7

IMGUR / TONYATOONERS

Egy bizonyos ponton Tonya rájött, hogy nem lesz elég sötét színű érméje, de egy nagyon jó ötlete támadt. Egy kémiai anyagot vásárolt (kálium szulfátot), ennek segítségével a világosabb érmékből sötétebbet tudott csinálni.

mynt6

IMGUR / TONYATOONERS

Mikor elkészült, rájött, hogy ez a padló már örökre más lesz. És Tonyának nagyon tetszett.

“Minden olyan élénk,  nem olyan unalmas, mint volt. Ez volt a legnagyobb bajom a padlóval, ezért változtattam meg.”

ynt12

IMGUR / TONYATOONERS

Már csak egy adag viaszt kellett vásárolnia a helyi boltban.

mynt9

IMGUR / TONYATOONERS

Nézzék meg, hogy néz ki a padló, miután megszáradt a viasz.

ynt8-1

IMGUR / TONYATOONERS

Ha közelebbről megnézzük az érméket, látjuk, hogy Tonya arra is ügyelt, hogyan álljanak a pénzérmék: Abraham Lincoln arca ugyanabba az irányba forgatva. Mekkora figyelmet fordított a részletekre.

mynt10

IMGUR / TONYATOONERS

Bár ez a módszer nagyon időigényes volt, Tonya úgy érzi, megérte a fáradozást – az eredmény fantasztikus.

Ön mit gondol erről a pénzes padlóról? Kérjük ossza meg velünk véleményét a Facebook-on és ossza meg a cikket barátaival.csodalatos.co

2016-11-29 22:42:03 - Mindenegyben Blog