MindenegybenBlog

Ezek lehettek volna a legmenőbb Ladák, de mind prototípus maradt

Létezésének hosszú évtizedei alatt a Lada soha nem állt elő igazi csúcsmodellel. Itt a bizonyíték, hogy legalább megpróbálták – mutatjuk a szovjet-orosz autómárka legmenőbb gépeit.

1. Lada Targa

A Porschékat idéző modellt egy létező Lada, a 2108-as átalakításával alkották meg a mérnökök, gyártásba azonban soha nem került.

2. Lada Experienced

Ez volt az első kísérlet, hogy a Lada kitörjön a kompakt autók kategóriájából. A formaterv alapján a modell sikeres lehetett volna az 1980-as évek mezőnyében, ehhez azonban nem évtizedek, hanem néhány év alatt végezniük kellett volna a fejlesztéssel…

3. Lada Peter Turbo

A Lada-gyáriak szerint így kellett volna kinéznie az 1990-es évek slágermodelljének, ám sem a szakértők, sem a vásárlók nem kedvelték az áramvonalas formát.

4. Lada Project C

A Project C-vel 2007-ben állt elő a Lada. Amint az már korábban is előfordult a márkával, addig húzódott a fejlesztés, hogy a modell már a piacra dobás előtt elavult.

5. Lada C-Cross

Néhány évvel később álltak elő a C-Cross nevű koncepcióautóval, amely kívül-belül ígéretesnek tűnt. Minden esélye megvolt, hogy a valaha volt legjobb Ladaként emlékezzenek rá, de valamiért soha került gyártásba.

2019-01-29 17:07:56 - Mindenegyben Blog