MindenegybenBlog

A gulyás titka, amit minden magyarnak ismernie kell!

A magyar konyha színes, ízletes, és finom. Az egyik közkedvelt, világszinten híressé vált ételünk a gulyás.

Most megmutatjuk, hogy egy ősi recept szerint, hogyan kell igazán finom gulyást készíteni.

Néhány fontos hozzávalót, melyeket mindenképp érdemes felhasználni az igazi gulyás készítéséhez:

-marhahús, a burgonyát, a hagymát, a fokhagymát, a vajat, a meghámozott paradicsomot, az édes, és csípős paprikát, a borsot, a sót, a babérlevelet, 1 teáskanál lisztet, és 2 evőkanál tejszínt semmiképp ne hagyjuk ki.

Hogyan kell elkészíteni az igazi gulyást?

Vágjuk kockára a húst, majd a vajon a serpenyőben addig süssük őket, míg szép színük lesz. Adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, és a fokhagymát. Mikor jól összepirultak, tegyük át egy nagyobb lábasba, és adjuk hozzá a sót, a paprikát, a babérlevelet, a hámozott paradicsomot.

Öntsük fel meleg vízzel, oldjuk fel benne ízlés szerint egy kevés ecetet. Alacsony lángon főzzük kb. másfél órán keresztül. A csípős paprikát vágjuk vékony karikákra, és mikor már egy órát főtt a gulyás, akkor adjuk hozzá, a kockákra vágott burgonyával együtt.

A lisztet keverjük el egy kevés vízzel, és a tejszínnel, vigyázzunk, hogy csomómentes legyen. Óvatosan adagoljuk hozzá a leveshez, még hagyjuk 1-2 percet főni, és kész is.

Ehhez a finom, fűszeres, laktató ételhez egy pohár finom száraz vörösbor illik a legjobban.

2017-05-29 22:27:52 - Mindenegyben Blog