MindenegybenBlog

Gesztenyetorta cukor nélkül

Párom nagymamája jött hozzánk látogatóba, s mivel a napokban ünnepelte a születésnapját, gondoltam meglepem egy tortával. Ami nem szokványos számunkra, hogy csak cukor nélküli édességeket készítettem.

A tésztához:

A krémhez:

A bevonáshoz:

A díszítéshez:

Sütőt előmelegítjük 200°C-ra. A 3 piskótalap elkészítésével kezdünk. Egy 24 cm átmérőjű tortaformát sütőpapírral kibélelünk. 8 evőkanál lisztet összekeverjük a sütőporral és félretesszük. 2 tojásfehérjét kemény habbá verünk, a sárgáját pedig csipet sóval és édesítőszerrel fehéredésig keverjük. Apránként a sárga masszához adjuk a 2 evőkanál sütőporos lisztet, 2 evőkanál vizet, és óvatosan hozzáforgatjuk a felvert tojásfehérjét is. Kb. 10 perc alatt világosra sütjük, majd rácsra téve kihűtjük.

A kakaós laphoz 6 tojásból készítjük el a tésztát ugyanígy, csak itt 2 evőkanál kakaóport és 6 evőkanál vizet is adunk a sárga masszához. Ha túl sűrű lenne, nyugodtan tegyünk még hozzá vizet. Az édesítőszerre azért nem írtam mennyiségeket, mert mindenki szája íze szerint készítse el (a fehér piskótához kb. 1 evőkanál, a kakaóshoz pedig 3 evőkanál édesítőt használtam fel). Rácsra téve kihűtjük, majd félbevágjuk.

A krémhez  egy edényben elkészítjük a vaníliás pudingalapot, majd kihűtjük. A natúr gesztenyemasszánkat burgonyanyomón átpréseljük, egy nagy maréknyit félreteszünk a tortánk tetejére. A vajat és édesítőt habosra keverjük, apránként hozzáadjuk a vaníliapudingot, majd a gesztenyemasszát. Rum aromával ízesítjük. Egy kis kupaknyi citromlét szoktam a vajas krémekhez keverni, amitől könnyedebb lesz a máz.

Az összeállításnál kakaós lappal kezdünk, majd a krémből teszünk, világos lap következik, krém és kakaós piskótával zárjuk a sort. Kívülről vékonyan kenjünk a krémből, majd tegyük hűtőbe egy fél órára. Így könnyebben tapad majd a tejszín külső felületre. Felverjük kemény habbá növényi tejszínünket és kedvünkre díszíthetünk.A tejszínhab felébe kakaóport kevertem, így kombinálva a mintát. A torta tetejét az előzőleg félretett gesztenyemasszával díszítettem.

Nagy örömömre igazi sikere volt a süteménynek, és cseppet sem vont le élvezeti értékéből, hogy nem cukorral volt ízesítve! ;)

Varga Anikó receptje az OlajBogyó receptes oldalról.

2015-02-04 10:26:52 - Mindenegyben Blog