MindenegybenBlog

Fantasztikus hír – Újabb háztartási gépcsere pályázat jön!

Fantasztikus hír – Újabb háztartási gépcsere pályázat jön!

Tv csere pályázat lehet a következő – Új háztartási gépcsere program van készülőben! – Tízezreket adnak Tv cserére?

Idén várhatóan folytatódik a két éve indult háztartási nagygép-csereprogram. Az NRGreport úgy tudja, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) egy ideje már vizsgálja, milyen háztartási géppel lenne érdemes folytatni a programot.

A legnagyobb energiamegtakarítás a hűtőgépcsere folytatásával lenne elérhető, ám a minisztériumban az akció sikere miatt a mosógépcsere-program meghosszabbításának lehetősége is felmerült. Az NRGreport által megkérdezett szakember szerint a háztartások többségében még mindig képcsöves televízió található, ezek cseréjével is jelentős megtakarítást lehetne elérni.

Szinte minden háztartásban van hűtőgép és mosógép (egyes háztartásokban több is). Fagyasztó a háztartások felében található. A szabadon álló tűzhelyekből a gáztűzhely a jellemző (53 százalék), elektromos tűzhely a háztartások 11 százalékában található.

A háztartások 62 százalékában található képcsöves televízió, melyek szintén sokat fogyasztanak, mondta a portálnak Mészáros Fanni, a CECED vezetője, így ezek cseréjével is jelentős megtakarítást lehetne elérni . A közelgő futball EB előtt bizonyára sokan üdvözölnék ezt az opciót.

Arra, hogy pontosan mikor és milyen feltételekkel folytatódna a program, a lap nem kapott választ. Az Otthon Melege Program folytatódik idén is, a tavaszra tervezett, a családi házak komplex energetikai korszerűsítését támogató pályázatcsomag kidolgozás alatt áll, tájékoztatott NFM.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e a nagy gép csereakció folytatását, s ha igen, milyen készülékkel a minisztérium azt írta, a korábbi háztartási gépcsere programokra a pályázatok benyújtását csak felfüggesztették, a lehetőség a szükséges források rendelkezésre állása esetén ismét megnyitható lesz.

Eddig siker volt

Az Otthon Melege Program keretében hűtő- és fagyasztógépekre 2014-ben írtak ki pályázatot. A vissza nem térítendő támogatás mértéke minden esetben a berendezés vételárának 50 százaléka volt, A+ kategóriájú gépek esetén legfeljebb 25 ezer forint, A++ és A+++ kategóriájú gépek esetén pedig 35 ezer forint háztartási gépenként. A 800,79 millió forint támogatás 25 821 pályázó között osztották meg.

Mosógépek esetében a vissza nem térítendő támogatás mértéke szintén a vételár felét tette ki, A+ kategóriájú gépek esetén 25 ezer forint, A++ kategóriájú gépeknél 40 ezer forint, A+++ kategóriájú gépek esetén pedig 45 ezer forint volt a támogatás háztartási gépenként. A 2015 nyarán meghirdetett programban 44 248 pályázat kapott összesen 1,9 milliárd forint támogatást.

Forrás : napi.hu , online-kalkulator.hu, palyazatinfok.hu

2016-03-16 19:48:54 - Mindenegyben Blog