Tavaly nyáron jelentkeztek a betegség tünetei a most ötéves Gergőn. Fájt a pocakja, reggelenként hányt, a járása is fura volt. A háziorvos beutalta a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájára. A sürgősségiről hamarosan a neurológiai osztályra került, hogy kivizsgálják,írja a remenyalapitvany.hu
MR-vizsgálat után közölte a doktornő, hogy agydaganata van Gergőnek, azonnal meg kellett műteni. A szövettan kimutatta, hogy rosszindulatú a daganat. Kemoterápiát kapott, majd kiderült, hogy áttétek is vannak végig a gerincoszlopán. Megkezdtük a sugárterápiát, tavaly októberben újra meg kellett műteni, mert ismét fájt a feje, hányt. Túl sok agyvizet termelt a fejecskéje, csövekkel kellett elvezetni.
A kemoterápia folytatódott, még áprilisban is kaptunk kezeléseket. Az MR szerint tünetmentes, de bármikor kiújulhat a daganat, ezért őssejtbeültetésre volt szükség. 2016 június 02.-án a szent László kórházban megtörtént az őssejt beültetés. Az elején nagyon nehezen viselte, de aztán javulás következett be, ezért június 25-én haza engedték.
Jelenleg hetente hordjuk vérképre Pécsre de ha valamelyik értéke nem jó, akkor Budapesten kell jelentkeznünk, ami sok anyagi költséggel jár. Még a mai napig sem tud lábra állni. A jobb bokája súlyos kalcium és mész hiánytól elrepedt amit tilos terhelnie. Minden nap gyógytornász jár az otthonunkban. Jelen pillanatban is mesterségesen tudjuk táplálni, mivel a betegség folyamán bele rögződött, hogy ha eszik akkor hány, ezért igen nehezen tudjuk rávenni az evésre.
A nagymamánál lakunk, mivel a mi lakásunk alkalmatlan az ilyen beteg gyermek gyógyulásához. Jelenleg is küzdünk, hogy egy másik lakást, vagy a sajátunkat az ő igényei szerint rendbe lehessen hozni. A mi anyagi helyzetünk már nem engedi meg, mivel összes pénzünket felemésztette a sok utazás és az egyéb kiadások.
A családi pótlékból és gyesből és gyerektartásból nevelem a három gyermekem egyedül. Gergő mellett van még két lányom, az egyik 11 éves a másik 10 éves. A második lányom is tartósan beteg és ő vele is sűrűn kórházi ellenőrzésre kell járnunk, mivel vesebeteg és epilepsziás.
Bármilyen segítséget szívesen elfogadunk, mivel helyzetünk egyre kilátástalanabb. A két lány és Gergő is nagyon nehezen viselik, hogy keveset találkoznak és játszanak, mivel a körülmények olyanok. (Édesanyja levele)
GERGŐT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT AZ ÉDESANYJA KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
FIGYELEM! Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk! KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Több támogatási lehetőség közül is választhat.
Megtalálja a számára legkényelmesebb módot a segítségnyújtáshoz.
Adományozáshoz kérjük kattintson ide Adományozok most!
Bank: Erste Bank
Bankszámlaszám: 11993001-02325172-10000001
Közlemény: Gergő 649
PayPal támogatáshoz kérjük kattintson a gombra
Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
4032 Debrecen, Cívis u. 5. 3/28.
Adószámunk: 18557071-1-09