Segíts egy megosztással te is!
Edit két gyermekével és keresztlányával indult volna Dunakesziről vonattal Budapestre, de miután egyik gyermeke felszállt a szerelvényre, az hirtelen elindult és otthagyta a babakocsis anyukát az állomáson.
A hétéves Zoé szállt fel elsőként a vonatra, édesanyja a babakocsival még az első lépcsőfokig sem jutott, amikor bezáródott az ajtó.
– Elkezdtem nyomni a nyitógombot, mint egy őrült, de nem történt semmi. Zoé döbbent tekintettel nézett vissza rám az ajtó túloldaláról, láttam, hogy sírásra görbül a szája. – meséli Edit a Blikknek.
Ahogy az ajtó becsukódott, el is indult a vonat. Edit rohanni kezdett a szerelvény után, puszta kézzel ütötte a kocsit, hátha észreveszi valaki, és megállítja a vonatot. Közben kiabált a gyereknek, hogy nem lesz semmi baj, és a következő állomásnál szálljon le, de a szerelvény egyre gyorsult, majd kifutott a pályaudvarról. A pénztárnál nem tudtak segíteni.
A forgalmi irodában már megpróbálták hívni a következő állomás forgalmistáját, de Dunakeszi alsón senki nem vette fel a telefont. De ekkor hirtelen elkezdett közeledni feléje a kislánya.
– Amikor a vonaton a felnőttek látták, hogy sírok, hárman is odajöttek, mondták, hogy nyugodjak meg. Az ajtó mögött hallottam, hogy anya kiabál, de nem mertem volna leszállni. Aztán amikor megint megállt a vonat, egy bácsi kintről kinyitotta az ajtót. Azt mondta, menjek vele, visszavisz anyához. – mesélte Zoé a napilapnak.
A megmentőről kiderült, az állomáson végignézte a történteket, majd kocsiba szállt és a vonat után eredt, majd visszahozta a kislányt. Az anyuka most azt fontolgatja, panaszt tesz a MÁV-nál, akik egyelőre nem válaszoltak a lap megkeresésére.
Zoé nyomában a megmentő is megérkezett Edithez, megnyugtatta, hogy minden rendben van. Kiderült, hogy végignézte az állomáson zajló drámát, egyből a kocsijába pattant, és padlógázzal a vonat nyomába eredt, amit a következő állomáson be is ért.
– Olyan sokkos állapotban voltam, hogy a nevét sem tudtam megjegyezni. Szeretném, ha jelentkezne, és megköszönhetném neki.