Facebookon találtuk a következő posztot amit azért osztottunk meg hogy mindenki tanuljon belőle .Íme:
Csak, mert nem értem. November 1-én egy barátunk azzal hívott, hogy a kuka mellett találtak kirakva egy élő gekkót, és hogy tudunk-e segíteni a megmentésében. Azonnal elmentünk az állatért, akin látszott, hogy borzasztóan vacak állapotban van: a nem megfelelő táplálás miatt teljesen le van soványodva, csontritkulásban szenved, ami állkapocsrenyheséget okozott nála, így nem igazán tudja bezárnia száját. Pipettával itatjuk, és vitaminozott tücskökkel próbáljuk feltáplálni. Egy rendkívül jó fej hüllőspecialista állatorvostól, Kerékgyártó Mártontól kapott tanács alapján gyógyszert is rendeltem, remélem, pár napon belül el tudom kezdeni a kezelést. ***Értem azt, hogy kerülnek gyerekekhez, felnőttekhez meggondolatlanul háziállatok. Értem azt is, hogy egyes állatok tartása nem egyszerű és sok tanulást igény. Azt is abszolút értem - mert emberi tulajdonság - hogy néha (vagy sokszor) hozunk rossz döntéseket. Értem, hogy egy rossz döntés után az ember meggondolja magát, és más döntést hoz. De itt jön az, amit nem értek. Miért egyszerűbb úgy dönteni, hogy 1) kidobok egy élő állatot, hogy az tehetetlenül elpusztuljon, és az alapvető morális problémák mellett még azt is vállalom, hogy a BTK 244. §-a alapján 2 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatnak, ahelyett hogy 2) keresek egy ismerőst vagy egy szervezetet, aki átveszi tőlem az állatot. ***UPDATE: Kitöröltem a posztomból a megtalálás helyét, és kérem, ne kommenteljetek több gyűlölködő megjegyzést! Nem gyűlölködésre és megtorlásra van szükség, hanem a tudatlanság csökkentésére, felelős állattartásra és az élővilág védelmére nevelésre - egészen kisgyermekkortól kezdve. Ezért mindnyájan tehettek!