MindenegybenBlog

Ragaszkodik megmentőjéhez az árván maradt őzike

 

Egy litván férfi, Darius Sasnauskas olyan élményt kapott ajándékba az élettől, amit sohasem fog elfelejteni. Szemtanúja lehetett, ahogy egy őz a kertjében hozza világra két kicsinyét. Sajnos egyiküket anyja nem fogadta be, lemaradt a családtól, és nem tértek vissza érte.

 

A férfi nem tudta magára hagyni a csöppséget, hiszen a közelben vadállatok leselkedtek a védtelen őzikére.

“Nem támogatom, hogy az emberek vadállatokat fogadjanak örökbe és háziállatként tartsák őket, de ebben a helyzetben nem volt más választásom,” meséli a férfi. “Esélye sem lett volna a túlélésre egyedül.”

A kis őzike ráadásul meg is sérült, így még az sem volt biztos, hogy teljesen felépül. A gondoskodás és az ápolás eredményeként meggyógyult, és felcseperedett. A férfi hiába akarta visszaengedni a szabadba, a fiatal őz mindig visszatért hozzá. Az egyik reggel ismét feltűnt az az anya másik utódjával, így végre sikerült egyesíteni a családot. Néhány hónappal később ismét feltűntek a közelben, így a férfi megbizonyosodhatott róla, hogy az őzike egészségben és békességben cseperedett fel.

Ha tetszett, dobj egy lájkot, vagy oszd meg a barátaiddal is!

2015-10-26 12:31:26 - Mindenegyben Blog