MindenegybenBlog

Betelt a pohár a rendőröknél is: több százan vesznek részt a szombati tüntetésen!A rendőrök sokáig tűrték a megalázó munkakörülményeket, most viszont már tarthatatlannak érzik a helyzetet.

Egy azonosító száma elhallgatását kérő rendőr szerint a megalázó bérek és cafeteria, a rengeteg túlóra, az ide-oda rendelgetések és a kimerültség miatt elviselhetetlen lett a munkájuk. Némi vigaszt jelent nekik az emberek szeretete, de ebből nem tudják ellátni a családjukat, ezért soha nem látott létszámban fognak részt venni a szombati tüntetésen.

Arra biztatom a bajtársaimat is, hogy jöjjenek ki! Kordont fogunk majd alkotni a civilek előtt, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy alakzatokba is fogunk rendeződni! Nem érdekelnek már a következmények! Én még higgadt vagyok, de attól tartok, kijön közénk néhány feszültebb kolléga is, akkor bizony nem kizárt, hogy igazoltatni is fognak… Azért bármit nem lehet megcsinálni velünk!

– búsongott.

Sokakat meglepett a rendőrök felháborodása, a pedagógusok például teljesen elhatárolódnak.

Tanár vagyok, alkalmazottként nem katázom, feleségem ápoló, a kórházban alszik, így a rezsi miatt sem aggódom. Szomszédom közalkalmazott volt, ő munkanélküliként szintén nem érti ezt a két „problémát”. Aki nagyon akar, az tud itt boldogulni, nem kell itt vonulgatni.

– mondta egyikük,írja a hircsarda.hu

Az idősebb generációt felzaklatják az események, ezért a közelébe sem mennek a demonstrációnak. Egy 57 éves férfi inkább elkapta a koronavírust és lélegeztetőgépre köttette magát, csak, hogy egy tüntetővel se találkozzon, de Ernő, a 69 éves csepeli rokkantnygudíjas sem kér „puccparádéból”.

Miért mennék ki? Nem vagyok meleg!

– közölte dühösen.

Kérdés, hogy mire lesz elég a rendőrök fellépése, ha ilyen nagy társadalmi elutasítottsága van a demonstrációnak. Azért vannak olyanok is, akik fontosnak érzik, hogy ott legyenek. Egy benzinkút-tulajdonos elárulta nekünk: biztos, hogy kimegy a Jászai Mari térre szombaton.

Ja, én nem katázok és rezsim sincsen, csak vettem egy fasza új grillezőt, már rég ki akartam próbálni

– tört ki belőle.

Figyelem ez a cikk  a hircsarda nyomán készült .Fontos tudni ez nem egy sajtótermék. Ez egy  hírparódia! Ez a cikk egy feltüntetett hírnek látszó írás kizárólag a szerkesztőségnek látszó személyek álláspontját, vagy annak teljes ellentétét tükrözik.

2022-07-25 09:48:55 - Mindenegyben Blog