MindenegybenBlog

Emiatt a jelenet miatt kellett levenni a Három nővért a műsorról

Mikor 1979 szilveszterén bemutatták a Három nővér azóta már legendássá volt paródiáját, tízezrek írtak a tévének, mihamarabbi ismétlést követelve.

 

Nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legjobb magyar paródiáról van szó. Márkus László, Körmendi János és Haumann Péter alakítása egytől egyig zseniális.

Sajnos a főszereplők közül egyedül Haumann Péter él. Ma 75 éves. Ezzel a felvétellel köszöntjük, és kívánunk neki további jó egészséget.

A darabról Márkus László az alábbi kulisszatitkot árulta el:

A Három nővér kapcsán nem tudok külön Kuliginről, az általam alakított figuráról szólni, mert az egészet nagyon szerettem. Az egész előadás nagyon szép volt. Mégis megbuktattuk, és ebben én voltam a főludas. Kitaláltam, hogy mi volna, ha megcsinálnánk a Három nővér paródiáját a tévé szilveszteri műsorában. Az ötletet Körmendi írta meg, Mását, a végzet asszonyát azonnal lestoppoltam, és isteni jópofa hülyeség lett belőle. Január 15-én megismételték a szilveszteri programot, amit természetesen az egész ország megnézett. 

17-én műsoron volt a Madáchban a Három nővér, Almási Éva felment a színpadra és azt mondta: ‘Tengerparton áll egy szikla…’ A közönség fuldokolt! 

Persze, mindenki a paródiára gondolt. Aztán amikor behozták a szamovárt, szétesett a színház! majd megjelentem én, mint Kuiglin… egy szót sem tudtam mondani, a közönség egyszerűen meg volt veszve. esküszöm, nem számítottunk rá, hogy a darab láttán a paródiára asszociálnak a nézők. Egyszerűen le kellett venni a műsorról, mert képtelenség volt játszani.

Neked is tetszett? Akkor oszd meg, hogy máshoz is eljusson! 

2016-05-21 17:41:56 - Mindenegyben Blog