MindenegybenBlog

Gyerekek zaklattak bíborosokat – bekeményít a Vatikán !Sokévnyi hallgatás után kitálalt egy bíboros

Sorra esnek ki a csontvázak a katolikus egyház öltözőszekrényéből. A napokban több ezer szexuális visszaélésre derült fény, egy francia bíboros pedig kíméletlen őszinteséggel tálalt ki a médiának.

Sokáig képtelen voltam beszélni a dologról. Az ember azt hiszi, természetes, hogy ilyenek történnek a gyónás közben. Aztán ahogy telik az idő, rájön, hogy bizony csúnyán meg lett vezetve…

– mondta az önmagát csak „P”-nek azonosító férfi, akinek hosszan tartó lelki traumát okoztak a történtek, állítása szerint azóta képtelen ránézni egy gyóntatószékre.

A bíboros szerint nem nagyon volt választási lehetősége,írja a hircsarda.hu

“Évekig kellett tűrnöm, hogy ezek a fiúk elém térdelnek, követnek, csillogó szemekkel isszák a szavaimat, vagy mutogatják a simára borotvált vádlijukat… És eleve…kisfiúk. Tudják nagyon jól, hogy réges-rég volt néhány zaklatási ügy, amiben kisfiúkat abuzáltak, erre ők juszt is így jelennek meg előttünk…”

– mesélte “P”, akinek a legfájóbb az őszinteség elmaradása volt.

A dolog közben kérdeztem egy kisfiút, hogy jó-e neki, erre gondolt-e, amikor a nyelvén mutogatta az ostyát. De nem válaszolt, csak némán döngölte a fejét a szekrénylábba. Később azt mondta, „Auuuu”, de én rögtön tudtam, hogy csak megjátszotta az orgazmust. Én tiszteltem annyira, hogy végigcsináltam, mégis mit tehettem volna abban szorult helyzetben?!

Aki azt gondolja, hogy a beteg lelkű gyerekek tettei a legdurvábbak, az téved. Egyes beszámolók szerint maguk a szülők (!) hozták a piciket.

„Az első pár molesztálás után tereltem, elnyomtam magamban a dolgokat. De amikor sorra jöttek a szülők a gyerekekkel, kibukott, hogy biztos ezt akarjátok? Ezt a sorsot szánjátok a gyerekeiteknek? Bólogattak… A gyerekek ott álltak előttem, én pedig így a 40-es éveim elején, zöldfülűként nem tehettem mást, persze hogy belementem…”

– emlékezett vissza zokogva.

“P” tud arról, hogy több papot is zaklattak a gyerekek,

az egyik francia templom dicsőségtablója szerint több, mint tizenkétezer egyéb esetről is szó lehet.

Vannak, akik még mindig nem merik felvállalni a múltjukat, mert félnek, hogy megbélyegzik őket, illetve sokan még mindig a molesztáló gyerekek lelki terrorja alatt állnak.

Megdöbbenve szembesültem a történtekkel, nem gondoltam volna, hogy ilyesmik előfordulhatnak.  Ez a tizenkétezer eset példa nélküli. Kivizsgáljuk mindegyiket. Nem vezethet egy nyájat az, akit egy kisfiú is megvezet…

– mondta Ferenc pápa.

Az utóbbi években több magyar esetre is fény derült, ami nem nagyon javít az egyház közelébe kerülő fiatalok renoméján.

Egy esztergomi szerzetest két volt diákja is abuzált, és hasonló undorító visszaélésekről számolt be egy deszki és egy dégi plébános is. Ők nem kaptak segítséget, sőt, még szerencséjük is volt, hogy a tesztoszterontól elbódult fiatalok nem vették rá a szüleiket, hogy megkenjek néhány bírót, hogy elítéljék őket.

De az áldozathibáztatás sajnos a határon túl is tetten érthető: nemrég derült ki, hogy 30 (!) évre ítélték a Böjte Csaba nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik korábbi nevelőjét, pedig nem kevesebb, mint 36 gyerek markából sikerült kimenekülnie.

Megkerestük Erdő Pétert, hogy reagáljon a történtekre, a bíboros csak egy szűkszavú közlemény juttatott el részünkre.

Szavazzatok a Fideszre!

– írta.

Figyelem ez a cikk  a hircsarda nyomán készült .Fontos tudni ez nem egy sajtótermék. Ez egy  hírparódia! Ez a cikk egy feltüntetett hírnek látszó írás kizárólag a szerkesztőségnek látszó személyek álláspontját, vagy annak teljes ellentétét tükrözik.

2022-07-25 09:52:22 - Mindenegyben Blog