Így szaporítsd a levendulát, és az egész udvarod a nyugalom, az illatok és a lila virágok szigete lehet!
𝗠𝗮𝗴𝘃𝗲𝘁𝗲́𝘀
A levendula szaporításánál sokaknak elsőként a magvetés jut eszébe, hiszen első ránézésre ez tűnik a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldásnak. A valóság azonban az, hogy a levendula nem tartozik azok közé a növények közé, amelyek könnyen és biztosan kelnek magról. Kifejezetten híres arról, hogy nehezen indul meg, ezért aki gyors eredményt szeretne, annak ez a módszer könnyen csalódást okozhat. Szerkesztőségünk is próbálkozott már 𝟐 különböző fajta vetőmaggal, de a magoknak csak nagyon kis része kelt ki, a növénykék pedig a szikleveleken túl nem igazán fejlődtek tovább, így a széttűzdelésig sem jutottunk el. Ennek ellenére nem lehetetlen a siker, mert egy ismerősünk például boldogan mesélte, hogy emeletes házuk erkélyén szépen fejlődnek a magról nevelt levendula növendékek. A magvetés, vagyis az ivaros, más néven generatív szaporítás másik hátránya, hogy a fajtaazonosság nem 𝟏𝟎𝟎%-os, vagyis a magról fejlődő növények nem biztos, hogy teljesen olyanok lesznek, mint az anyanövény. Külön gondot jelent, hogy a hibrid fajták, például a lavandula intermedia, amely nálunk leginkább angol levendula néven ismert, egyáltalán nem nevelhetőek magról. A magvetést ezért főleg türelmes kertészeknek érdemes választani, mert ez a leglassabb út: mire szép, bokros, illatos levendulatő lesz belőle, jó pár évnek el kell telnie.
𝗧𝗼̋𝗼𝘀𝘇𝘁𝗮́𝘀
A magvetés mellett léteznek jóval biztosabb ivartalan szaporítási módszerek is, ezek közül az egyik legismertebb a tőosztás. Aki már próbálkozott vele, az tudja, hogy a siker általában gyorsabb és biztosabb, hiszen ilyenkor nem egy bizonytalanul kelő maggal dolgozunk, hanem egy már meglévő, élő növény részeivel. A fajtaazonossággal sincs gond, mert a leválasztott növény tulajdonképpen ugyanazt a tulajdonságot viszi tovább, mint az anyatő. Nagy előnye, hogy az új növény azonnal rendelkezik gyökérrel, szárral és hajtásokkal, ezért sokkal gyorsabban látványos eredményt adhat, mint a magról nevelés. A gond ott kezdődik, amikor egy szépen metszett, szabályos, gömb formájú kis bokrot szeretnénk szétszedni. Ilyenkor, ha széthajtjuk az ágait, gyakran azt látjuk, hogy az egész növény valahogy egy tömör csomóban van, és nem igazán lehet szépen, kíméletesen szétosztani. Egy egészséges, formás levendulabokrot az ember sajnál durván szétszedni, főleg akkor, ha már évek óta díszíti a kertet. Bár a tőosztás hatékony módszer lehet, nem mindig ez a legszebb megoldás, mert könnyen megsérülhet az anyanövény, és a rendezett bokorforma is odaveszhet.
𝗕𝘂𝗷𝘁𝗮́𝘀
A bujtás a levendula szaporításának szintén egyszerű, természetes, de nem igazán gyors módja. Előnye, hogy nem igényel különleges eszközöket, és a növény a saját helyén, az anyatő mellett tud gyökeret fejleszteni. Ehhez válasszunk egy szép, egészséges, hosszabb hajtást, hajtsuk le óvatosan a földre, majd rögzítsük egy hajlított drótdarabbal vagy akár egy nagyobb kővel egy sekély árokban. A lehajtott szárrészt takarjuk be körülbelül 𝟑 cm földdel, majd figyeljünk arra, hogy a talaj ne száradjon ki teljesen. A meggyökerezés nem egyik napról a másikra történik, ehhez idő kell, de éppen ez a módszer szépsége: a növény lassan, biztosan, természetes módon erősödik meg. Ha ősszel végezzük a bujtást, tavasszal már jó eséllyel leválaszthatjuk az anyanövényről, és új helyére ültethetjük a fiatal levendulát. Ez a módszer különösen akkor jó, ha nem akarjuk megbontani a bokrot, mégis szeretnénk belőle új töveket nevelni. Amennyiben nagyobb számban szeretnénk új növényeket kapni, akkor a feltöltéses bujtás lehet a megfelelő megoldás, mert ezzel több új egyedet is nyerhetünk ugyanarról az anyatőről.
𝗗𝘂𝗴𝘃𝗮́𝗻𝘆𝗼𝘇𝗮́𝘀
A dugványozás kicsit pepecselős munka, de a magvetésnél jóval megbízhatóbb és gyorsabb módszer. Egészséges levendulatőről tavasszal vagy a virágzás után vágjunk körülbelül 𝟏𝟎 centis dugványokat, majd az alsó részükről szedjünk le 𝟐 levelet. Ezután a dugvány végét mártsuk gyökereztető hormonba, majd dugjuk cserépbe nagyjából 𝟐-𝟑 centi mélyre. Földnek ne egyszerű bolti virágföldet használjunk, mert a levendula sokkal jobban szereti a lazább, levegősebb közeget. Jobb választás lehet a homok, perlit és komposzt keveréke, mert ebben könnyebben gyökeret fejleszthetnek a kis hajtások. A dugványokat tartsuk nedvesen, de ne áztassuk el őket, és árnyékos, védett helyen neveljük tovább. Körülbelül 𝟑-𝟔 hét múlva jó eséllyel megjelennek a gyökerek, és a kis növények lassan önálló életre kelnek. Érdemes több dugványt készíteni, mint ahány levendulatövet szeretnénk, mert nem biztos, hogy minden egyes hajtás megered. A módszer nagyon hasonló a rozmaring dugványozásához, hiszen a két növény közeli rokonságban áll egymással, tavasszal pedig akár össze is téveszthetőek, annyira hasonló a megjelenésük, szinte csak a színük és illatuk árulja el, melyik melyik. Aki biztosabb, gyorsabb és szebb eredményt szeretne, annak a dugványozás az egyik legjobb választás, mert így néhány hét alatt elindulhat egy teljesen új levendulasor a kertben.