A lovagregények a plafonig értek,
És köztük egy szikár alak ült.
A füstölő gyertya a körmére égett,
Ha az ész fejvesztve menekült.
A valóság végül már messze járt,
S ő elindult akkor, hogy átélje, amit kitalált.
Don Quijote, Don Quijote,
A szélmalom csak játszik veled.
Don Quijote, Don Quijote,
Ma is köztünk élsz, de más a neved.